Őrségváltás a háziorvosoknál

Aktuális
Közzétéve:

Dr. Bauer Ferenc és Dr. Bálint András befejezi orvosi praxisát, helyüket két kiváló doktornő veszi át: Dr. Bognár Gabriella és Dr. Dobovics Nóra. Sokan már megismerkedhettek velük az elmúlt évek során, ám akik még nem találkoztak a doktornőkkel, azoknak örömmel mutatjuk be őket.

 

Dr. Bognár Gabriella veszi át Dr. Bauer Ferenc praxisát, aki 2023 januárjától nyugdíjba vonul. Így vall magáról:

„Diploma után 10évig kórházban dolgoztam, ez után döntöttem úgy, hogy háziorvosként folytatom gyógyító munkámat. A kerületben közel 20 éve dolgozom, itt lakom, így Óbudához sok szálon kötődöm.

Asszisztensnőm Dévényi Ildikó már több éve dolgozik a Bécsi úti rendelőben is, ő hívta fel a figyelmemet erre a családias hangulatú rendelőre.

Életünkben sokszor eljön a változtatás igénye, úgy gondolom, hogy ezen az új helyen tovább tudok fejlődni. Szabadidőmben sokat kirándulok, szívesen járok koncertre, kiállításokra.”

Dr. Dobovics Nóra Dr. Bálint András körzetét veszi át 2023 januárjától. Így ír magáról:

„2008-ban diplomáztam a budapesti Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán, tanulmányaimat a Családorvosi Tanszéken folytattam, majd háziorvostanból szakvizsgáztam.

Dr. Bálint András óbudai háziorvos szakmai felügyelete mellett 2008 óta részt veszek praxisának ellátásában, kezdetben szakorvosjelöltként, majd rendszeres helyettesítések során.

Hat évig szolgáltam egy budapesti idősotthon orvosaként, s más kerületekben is tartósan helyettesítettem háziorvos kollégákat. Tapasztalatot szereztem a III. kerületi központi ügyeleti ellátásban is. Másoddiplomát 2017-ben szereztem foglalkozás-egészségügyi szakterületen.

Dr. Bálint Andrással – aki 2023.január 1-jétől befejezi aktív orvosi tevékenységét – régóta és közösen készülünk a változásokra, hogy továbbra is színvonalas, lelkiismeretes ellátásban részesülhessenek pácienseink.

Szabadidőmet szeretteimmel töltöm, szívesen kertészkedek, barkácsolok és rajongója vagyok minden kézműves tevékenységnek.”

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság