Összegző kiadvány a ciklus eredményeiről

Hírek
Közzétéve:

A III. kerület önkormányzata évről évre tájékoztatja a lakosságot a városrészben zajló fejlesztésekről és beruházásokról. E feladatának megfelelően minden évben elkészíti az ezt bemutató kiadványát, a ciklus zárásaként pedig a Négy év címen számon tartott füzetet, melyet igyekszik minden háztartásba eljuttatni.
A lapban megjelent interjúban  Bús Balázs polgármester Óbuda-Békásmegyer eredményeiről és a jövő lehetőségeiről ad átfogó képet. Egyebek mellett szól a kerület, a főváros és a kormányzat között kialakult kedvező kapcsolatról és az ebben rejlő lehetőségekről, a kerület pénzügyi helyzetéről, illetve arról a döntéseket meghatározó, közösségépítő szempontrendszerről is, melynek kézzel fogható eredményeivel az itt  élők is találkozhatnak a város közterein és intézményhálózatán keresztül. A polgármester kitér arra is, hogy városvezetői munkája során mely területeken törekszik párbeszédre és kompromisszumra a képviselő-testületben helyet foglaló ellenzéki képviselőkkel, s melyek voltak azok az ügyek, ahol a lakosság érdekében nem lehetett engedményeket tenni.
4 évA kiadványban arról is olvashatnak, hogy az elmúlt években a polgármester munkáját mely szakterületeken és milyen konkrét ügyek mentén segítette a négy alpolgármester, illetve arról is, hogy a polgármesteri hivatal törvényes működését felügyelő jegyző milyen régi és új kihívásokkal szembesült munkája során.
A kiadvány összesen öt témakörben – városfejlesztés, kultúra, szociális szolgáltatás, környezetvédelem és sport-szabadidő –  rövid szócikkek által, fotókkal bemutatva foglalja össze a mindazt a változást, amelyet a választók bizalmából a városvezetés eddigi erőfeszítéseivel elért. Hogy mennyire elégedettek a helyiek mindezzel, arról a lapban közölt reprezentatív közvélemény-kutatási adatokból is tájékozódhatnak.
 
Akikhez nem jutott el a kiadvány, azok digitális formában letölthetik  az önkormányzat honlapjáról is.
 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság