Kolosy téri bevásárlóközpont: 5 pályázat érkezett

Hírek
Közzétéve:

2018. január 22-én, délután 14 órakor járt le a pályázati határidő a Kolosy téri Bevásárlóközpont (piac) üzemeltetésére vonatkozóan. Határidőig, azaz délután 14 óráig öt pályázat érkezett, melyek elbírálása többlépcsős folyamat.

A pályázatot a III. kerület Önkormányzata írta ki, 2017 novemberében. A képviselő-testület döntése értelmében alapvetően a „FOOD HALL” funkciót (étkezőcsarnok, éttermek, büfék, kávézók és gasztro-turizmus) támogató pályázatokat várta az Önkormányzat, hiszen az épület fenntartása nem gazdaságos és időszerűvé vált egy megvalósítható és piacképes irányváltás. Bárki pályázhatott a megfelelő dokumentáció összeállításával és határidőig történő benyújtásával.

A kijelölt időpontig 5 db pályázati dokumentáció érkezett be az Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft-hez, mely jelenleg az Önkormányzat megbízásából üzemelteti a bevásárlóközpontot.

A pályázatok elbírálásának első szakaszában formai bírálat zajlik, ez alapján még lehetősége van a pályázóknak a formai követelményeknek való teljes megfelelésre, hiánypótlásra. Ezt követően tartalmi elbírálásra – szakértők bevonásával – kerül sor. Azok a pályázatok, melyek a formai és tartalmi elbírálás alapján is elfogadhatóak, a III. kerületi Önkormányzat képviselő-testülete elé kerülnek, mely a szakértők véleménye alapján döntést hoz a pályázatokról.

A végső döntésig tehát több fordulóban is megmérettetnek a pályamunkák. A jelenlegi bérlőket az önkormányzat már 2017 tavaszán tájékoztatta elképzeléseiről, tehát nem éri őket váratlanul, hogy az épület új  koncepcióval és új üzemeltetővel működik majd tovább.

A nyertes kihirdetése 2018 februárban várható, erről weboldalunkon – a döntés megszületése után – információt adunk.

A KOLOSY TÉRI BEVÁSÁRLÓKÖZPONT (PIAC) MÚLTJA ÉS JÖVŐJE

A Kolosy tér Óbuda egyik legforgalmasabb területe, a III. kerület kapuja, ami egyszerre közlekedési csomópont, találkozási pont és bevásárlóhely széles spektrumú kereskedelmi és szolgáltatási kínálattal. A kötött pályás közlekedésnek köszönhetően sokaknak jól megközelíthető, ezért a kerületben élők egyfajta városközpontként látogatják és a környéken lévő irodaházak is nagy átmenő forgalmat hoznak a térre.

Az Óbudai Promenád kialakításával egyidejűleg nem csak a tér, hanem a Kolosy téri piac épülete is megújult. Azonban a felújítás befejezése után már nem költözött vissza a hajdani nagy forgalom az épületbe, a felújítás alatti időszakban máshová szoktak a termelők és a vásárlók is, és az épületben egyre inkább az „étkeztetési”, vendéglátó funkció vált erőssé a klasszikus piaci bevásárlás helyett.

A Kolosy téri piacot – jelenlegi nevén bevásárlóközpontot – a III. kerületi Önkormányzat üzemelteti. Az utóbbi években a klasszikus piaci vásárlók és ezzel egyidejűleg a termelői bérlők száma is radikálisan csökkent, a termelői piaccá való átalakítás ötlete kudarcba fulladt és az épület fenntartása stabilan gazdaságtalanná vált.  Évente több tízmilliós az a veszteség, amit a piac jelent az Önkormányzat költségvetésében, és a próbálkozások ellenére ezt a tendenciát nem sikerült visszafordítani.

2016-ban merült fel először az ötlet, hogy a Kolosy téri bevásárlóközpont épületének fenntartását külső üzemeltetőre bízzák, aki vállalja a fenntartás költségeit, illetve az épület funkcionális átalakítását oly módon, hogy az a kerületnek is hasznára váljon. Az Önkormányzat részéről több ötlet is felmerült az irányváltásra, és a szakértői javaslatok és tanulmányok alapján egyértelműen a – jelenleg is intenzíven használt – étkeztetési-vendéglátó funkció, tehát a FOOD HALL-á történő átalakítás tűnik a leginkább megvalósíthatónak.

A FOOD HALL a nyugat-európai nagyvárosokban már igen népszerű, Londonban az idei évben, három kihasználatlan épületet alakítanak át food hall-á. A városban élőknek egyre kevesebb idejük és energiájuk van a bevásárlásra, otthoni főzésre, ehelyett inkább elérhető árú, változatos és gyorsan fogyasztható készételt kínáló vendéglátóhelyekre és a közösségben való fogyasztásra van igény.

Hazánkban leginkább bevásárlóközpontokban, egy szinten vagy épületrészben találkozhatunk ezzel a koncepcióval. A food hall egy légterű étkezőcsarnok, változatos gasztronómiai szolgáltatásokkal. Sok esetben tematikus, vannak olyan food hall-ok, amik a gyorséttermi étkezést helyezik fókuszba, van, ahol a különféle nemzetiségek konyhái jelennek meg. Van, ahol a street food és az újhullámos, városi étkezés a téma, de ezzel ellentétben akár a fine dining köré is szerveződhet a csarnok. A cél mindig az, hogy sok ember, egyszerre tudjon leülni és fogyasztani, változatos kínálatból. A jelenleg is zajló nemzetközi gasztroforradalom egyik hangsúlyos jelensége a food hall-ok megjelenése, ami inspirálóan hat a gasztronómiai kínálatra, közösségi helyet teremt és kihasználatlan épületeket, területeket tud újra élővé és népszerűvé tenni.

A food hall koncepcióban sok esetben járulékos cél, hogy a hely akár turisztikai látványossággá váljon, esetleg kapcsolódjon más turisztikailag fontos pontokhoz, illetve a helyiek számára is egy közösségi teret, találkozási pontot hozzon létre.

A Kolosy tér food hall tematikájú átalakítása több szempontból is előnyös lehet a kerületnek. Egyrészt bővülhet az étkezési lehetőségek kínálata, új színt hozhat a meglévő éttermi kínálatba, egyúttal kulturált találkozási helyet teremthet a Kolosy téren belül és jó hatással lehet a környék „vérkeringésére”. Egy nyüzsgő gasztro-központ felélénkíti a terület látogatottságát, és növeli turisztikai népszerűségét is. A magasabb látogatottság révén az épület és mikrokörnyezete élőbbé, gondozottabbá válhat és a látogatói forgalom megjelenése egy biztonságosabb érzést is hozhat a környéken élőknek.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság