Nagyjából 50 százalékkal csökkent óvodáink vízfogyasztása a perlátorok felszerelése után. A perlátor segítségével úgy csökkenthetjük vízfogyasztásunkat és ezzel együtt kiadásainkat is, hogy közben nem romlik komfortérzetünk. A víztakarékos adagoló a kisebb vízáteresztésén felül légkeveréses technológiával dúsítja a vízsugarat.
Önkormányzatunk kiemelt feladatának tekinti a fenntarthatóságot és környezetvédelmet segítő megoldások támogatását és terjesztését a harmadik kerületben, többek között ezért is szereltünk fel a tavalyi évben perlátorokat óvodáink csapjaira.
A perlátorok segítségével összességében felére csökkent óvodáink havi átlag vízfogyasztása. A perlátorok felszerelése előtti fél évben összesen 4655 köbmétert fogyasztottak átlagosan óvodáink havonta, az utána következő hat hónapban pedig a havi átlagos vízfogyasztás több mint felére, 2250 köbméterre csökkent. A projektnek köszönhetően nemcsak környezetbarátabbá tettük óvodáinkat, de a havi költségeken is könnyített.
Kerületünkben nemcsak az óvodák juthattak hozzá a perlátorokhoz, hanem idei víztakarékossági akciónk keretében a harmadik kerületi lakosok számára ingyenesen biztosítottunk víztakarékossági csomagokat. A tavalyi évben pedig kedvezményes áron igényelhettek perlátort az Óbuda-Békásmegyeren élők.
Bízunk benne, hogy akcióink segítségével enyhítünk az itt élők mindennapi kiadásain, terhein.