Tagóvoda-vezetői megbízását most felváltja az egész intézmény vezetésének feladata. Hogyan készül az új posztra, mit tekint a legnehezebb és legszebb kihívásnak?
Szerencsés és szép átmenetnek tartom, hogy először egy kisebb közösség munkájáért felelhettem, így az új feladat nem hoz majd nagyon nagy változást, hiszen az elmúlt tíz évben szereztem vezetői tapasztalatokat. A korábbi óvodavezetővel kölcsönösen segítettük egymás munkáját. Mindvégig igyekeztünk tudatosan építeni a csapatunkat, kollégáink rendszeresen járnak továbbképzésekre, és támogatjuk egymást, hogy mindig legyen, aki egy-egy feladat ellátásában átvegye a stafétát. Én is régóta készültem, tanultam, hogy felkészülten vehessem át a vezetést. A legnagyobb kihívásnak azt tartom, hogy folyamatosan meg kell felelnünk a változásoknak, és itt nem csak a világjárvány hozta, eddig ismeretlenekre gondolok. Meg kell küzdenünk a váratlan és komoly pedagógushiánnyal, ahogyan a változó jogszabályi környezet is hoz a vezető számára újabb és újabb feladatokat. Mégis az én legfontosabb lehetőségemnek, akár kötelességemnek is azt tekintem, hogy az itt dolgozó óvodapedagógusok ugyanúgy kiteljesedhessenek hivatásukban, ahogyan én korábban. Szeretném támogatni őket, hogy ennek a szakmának minden szépségét megélhessék, mert minden nehézség ellenére is azt gondolom, hogy óvodapedagógusnak lenni jó.
Nem csupán az óvodánk, hanem kerületünk is otthonos világ az Ön számára.
Ebben is szerencsésnek érzem magam, hogy a harmadik kerület a szűkebb hazám. Itt töltöttem a gyermekkoromat, itt jártam iskolába, itt volt az első munkahelyem, és a három gyermekem is ide született. Ha ki is kacsingattam, hol érezhetném még otthon magam a világban, mindig visszatértem, és nem bántam meg, hogy maradtam, hogy hűséges maradtam Óbudához.
Háromgyermekes édesanyaként szerezte meg a diplomáját, majd vállalt új feladatokat. Sokunknak küzdelmes a családi életet és karrierépítést harmóniában tartani. Önnek hogyan sikerült?
Támogató családi háttér nélkül nekem sem sikerült volna. És talán mindig el tudtam dönteni, éppen mi mekkora hangsúlyt kapjon az életemben. Amíg picik voltak a gyerekeim, tudtam, rám van szükségük. Aztán ahogyan cseperedtek, és fokozatosan váltak le a szülőkről, úgy én is fokozatosan nyitottam. Visszatértem az óvodai csoportomba óvó néniként. Később is mindig így, lassan helyeződött át a fókusz: ahogyan a saját gyerekeim önállóbbak lettek, több feladatot tudtam a munkahelyemért vállalni. Szerettem volna az óvoda működését és a közoktatás lényegét egészében látni, így hát közoktatás-vezetői szakvizsgát tettem. Végül eljutottam oda, hogy ma, amikor mindhárom gyermekem kiröpült már, még több időt szentelhetek a szakmának. Jelenleg szaktanácsadóként nem csupán saját óvodánkban, hanem a bárhonnan érkező pedagóguskollégáknak tudok segítséget, támogatást nyújtani, ha hivatásukban elakadással küzdenek. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy miközben mindig elértem oda, ahol éppen a leginkább kiteljesedhetek, igen sok türelmet is kellett tanulnom. Rájöttem, hogy soha nem szabad siettetni semmit, mindennek megvan a maga ideje.
A folyamatos továbbképzések sorában, amelyeken részt vett, a pedagógusok lelki egészségének védelmét támogató is ott van. Ezt miért tartotta fontosnak?
Mint minden segítő munkában, úgy a miénkben is fokozottan jelen van a kimerülés, az energiák elszökésének, akár a legsúlyosabbnak, a kiégésnek a veszélye. Hiszen minden pillanatban teljes odaadással kell figyelnünk a gyerekekre, a szülőkre, a kollégákra. Szerettem volna olyan technikákat megtanulni, amelyekkel mindez megelőzhető, vagy legalábbis az első tüneteknél elcsíphető és orvosolható. Nem kell nagy dolgokra gondolni, a legegyszerűbb fogásoktól kezdve próbálom a mindennapokban a kollégáimnak is megtanítani azokat a munkahelyen is végezhető légző- és relaxációs gyakorlatokat, amelyek segíthetnek egy-egy feszült helyzetben, vagy ha szükségét érezzük, akkor a masszőr lazító kezelését is igénybe vehetjük az óvodában.
Pályázatában erre a pozícióra a szabad játék és a rugalmas napirend biztosítása is szerepel mint törekvés.
Igen, az Óvodai Nevelés Alapprogramjában is benne van, hogy az óvodáskorú gyermekek napját a játék határozza meg, hiszen ebben fejlődhetnek a legtöbbet, így bontakoztathatják ki leginkább képességeiket. Én is azt vallom, mindennapok fontos része legyen a szabad játék. Természetesen az óvó néninek van terve, hogy mivel szeretne aznap foglalkozni, hogy milyen ismerteket szeretne nyújtani a gyermekeknek, de azzal párhuzamosan, akár egy időben is, legyen lehetőség a szabad játékra. Így már érthető a rugalmasság jelentősége is az óvodában, benne a rugalmas napirenddel. Hiszen nincs két egyforma ütemben fejlődő kisgyermek, ezért a szükségleteikhez – észszerű határok között – az óvodának kell alkalmazkodnia. És ha tudunk rugalmasak lenni, az megtérül: óvodásaink jól érzik magukat, és fejlődnek közösségünkben. És mi ezért vagyunk!
