Kiemelt információk
- Beadási határidő: 2017.11.20.
Pályázati felhívás
Energetikai korszerűsítés pályázat támogatás társasházaknak – 2017
1) Támogatás célja, háttere
Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata pályázatot ír ki a társasházak energia-megtakarítást eredményező felújításának, korszerűsítésének felújításának támogatására a Képviselőtestület által hozott 41/2014. (XI. 28.) rendelete alapján a következők szerint:
Az Önkormányzat a támogatást a lakóépületek energia megtakarítását eredményező beruházásihoz nyújtja a tulajdonosok részére jelen pályázatban foglalt feltételekkel.
2) Pályázók köre
Társasház felújítási támogatás igénybevételére jogosultak a kerületben lévő társasházak és lakásszövetkezetek, ha az épület
- előtt épült, vagy
- többszintes lakóépület esetében a tárgyévi pályázat benyújtása előtt legalább tizenöt évvel épült és a lakások száma legalább kettő.
3) Támogatható felújítási munkálatok
A támogatás épületek energiahatékonyságáról, valamint energetikai jellemzőinek meghatározásáról és tanúsításáról szóló hatályos szabályozás alapján az alábbi, energetikai koncepcióval vagy épületenergetikai számítással alátámasztott, kimutatható energia-megtakarítást eredményező munkálatokra igényelhető:
- Nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje:
a./ Az épület külső nyílászáróinak energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje a lakások legalább 50 %-ában, amennyiben az korábban még nem lett energetikailag korszerűre cserélve. A nyílászáró cseréhez kapcsolódóan, amennyiben a nyílászáró szerkezeti részét képezi a szakipari fal, annak cseréjével együtt. Ezzel egyidejűleg a cserélendő, felújítandó nyílászárók esetében a külső árnyékoló szerkezetek elhelyezése is támogatható, de egy adott homlokzati oldalon valamennyi érintett nyílászáróra fel kell szerelni.
b./ A lépcsőházak és az egyéb közös fűtött helyiségek (pl. közös tárolók, stb.) külső nyílászáróinak energiatakarékos felújítása vagy cseréje 100%-ban, amennyiben az korábban még nem lett energetikailag korszerűre cserélve. A lépcsőházi nyílászárók felújítása, vagy cseréje esetén a lépcsőházak hő- és füstelvezetésének korszerűsítését is el kell végezni.
A fenti I. b) pontban leírt munkálatokra csak abban az esetben lehet pályázni, ha a I. a) pontban leírt munkákat a pályázó már korábban elvégezte, vagy a jelen pályázatban végzi el, vagy a lakások nyílászárói a pályázat benyújtásakor már kielégítik az érvényben lévő hőtechnikai előírásokat.
- Homlokzatok és födémek hőszigetelése:
- a) Az épület valamennyi homlokzatának hőszigetelése/ és/vagy a végfal(ak) hőszigetelése.
- b) Az utolsó fűtött lakószint feletti födém teljes felületének (fölső síkjának) hő- és vízszigetelése, ha az épület lapos tetős szerkezetű, vagy hőszigetelése és magastető kialakítása, amennyiben a tervezett magastető nem beépíthető kialakítású, vagy az utolsó fűtött lakószint feletti födém teljes felületének (fölső síkjának) hőszigetelése beépítetlen magastető, illetve tetőfelépítmény esetében.
- c) Az első fűtött lakószint alatti födém hőszigetelése, amennyiben az első fűtött lakószint alatti födém fűtetlen helyiséggel (például pince, garázs, fogadószint stb.) érintkezik.
III. Épületgépészeti rendszerek korszerűsítése, (energia-megtakarítást eredményező) felújítása:
- a) Meglévő fűtési rendszerek felújítása, korszerűsítése, átalakítása:
- Az épület (vagy a pályázat tárgyát képező épületrész) hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelése.
- A lakások hőleadóinak egyedi szabályozásához szükséges berendezések (termosztatikus szelepek) beszerelése.
- A lakások egyedi hőfogyasztásának mérésére, vagy az épület hőfogyasztásának lakásonkénti költségmegosztására alkalmas mérőeszközök ill. rádiófrekvenciás vagy online adatgyűjtő rendszerek (hőmennyiségmérők és/vagy költségmegosztók) beszerelése.
- A közös tulajdonban álló fűtési rendszer átalakítása ezen belül:
4.1.) strangszabályozó szelepek beépítése, vagy cseréje;
4.2.) az egycsöves fűtési rendszer átalakítása a hőleadók elé beépített átkötő szakaszokkal, vagy az egycsöves fűtési rendszer helyett új, kétcsöves fűtési rendszer kialakítása.
- Osztatlan közös tulajdonban lévő Hőleadók energiatakarékos berendezésekre történő cseréje.
- b) Hálózati melegvíz-ellátási berendezések és rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje.
- c) A használati melegvíz fogyasztásának lakásonkénti egyedi mérését lehetővé tevő távleolvasási funkcióval mérőórák felszerelése.
- d) Épületek közös részein elhelyezett, illetve azokon áthaladó villamos kapcsoló-biztosító-, főelosztó berendezés korszerű, energiamaegtakarítást okozó berendezésekre történő cseréje, valamint a lakások mérőórájáig kiépített elosztóhálózat és világítási hálózat teljes felülvizsgálata, felújítása az érvényben lévő szabvány (MSZ EN 2364) követelményei szerint.
- A megújuló energiafelhasználás növelése, a hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal való helyettesítésére irányuló beruházások az energiatermelésre, a tárolásra, az energia szállítására és a hálózatba való esetleges visszatáplálásra:
- a) Napkollektorok (melegvíz termelésre) telepítése.
- b) Napelemek (áramtermelésre) telepítése.
A pályázat tárgya csak teljes épület, vagy dilatációval határolt épületrész lehet.
4) A programban való részvétel feltételei:
A pályázat benyújtásának és a támogathatóságnak szakmai feltételei:
- A pályázattal érintett munkálatok megfelelnek felhívásban, valamint a pályázati adatlapban illetve a rendeletben foglaltaknak.
- Közös képviselő vagy Intézőbizottság nyilatkozata a pályázaton való részvételről.
- A lakóközösség a benyújtott pályázatot utólag nem módosíthatja.
- Kizárólag NFSI által minősített vállalkozást fogad el az Önkormányzat kivitelezőnek.
- A pályázaton már megkezdett beruházás esetén is lehet indulni.
- A pályázat benyújtásának időpontjában már lezárult beruházással nem lehet pályázni
- A Beruházás során kötelező a munkálatok típusának megfelelő szakági műszaki ellenőr alkalmazása
- A lakóközösség képviselője a támogatott munkák kivitelezésekor köteles az Önkormányzat által megbízott Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft-vel együttműködni, részükre a szükséges felvilágosítást megadni, a helyszín megtekintését folyamatosan biztosítani. Ez alapján köteles biztosítani:
- a kivitelezés folyamatának mindenkori ellenőrizhetőségét,
- az önkormányzati támogatás felhasználásával kapcsolatos valamennyi nyilvántartás, számla, pénztárbizonylat, kimutatás ellenőrzését.
Nem pályázható, illetőleg a támogatásból nem fedezhető a lakáson kívüli, ugyanazon épületben létrehozott nem lakás célú ingatlanok felújítása, korszerűsítése, de egyéb forrásból a támogatásra nem jogosult munkálatok a támogatatott programmal egy időben elvégezhetők.
Nyertesség esetén a támogatási szerződés megkötésének feltétele 2 db hitelintézet által hitelesített azonnali beszedési megbízásra vonatkozó „Felhatalmazó levél” benyújtása.
A pályázó, a pályázat benyújtásával vállalja, hogy nyertesség esetén képes teljesíteni a pályázati felhívásban szereplő mellékletek benyújtásával a pályázati elszámolást.
5) Elnyerhető támogatás
A beruházás finanszírozásához felvett kamattámogatott hitel havi törlesztő részlet legfeljebb 25%-a, de lakásonként maximum 1500,- Ft/hó támogatás nyújtható.
A támogatás összegét az Önkormányzat a támogatási szerződés megkötését követően, a sikeres műszaki átadás-átvételi eljárást követő hónap 1.-től, havonta fizeti a pályázó részére 60 hónapon keresztül.
Támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség: a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség a teljes felújítási költség, amely kivitelezési díjon felül a támogatott program szakértőjének díját, a lebonyolítás költségeit, a pályázat tervezési költségeit, az engedélyezéssel és szakhatósági hozzájárulásokkal, valamint szakvéleményekkel kapcsolatos költségeket, illetékeket, a kivitelezés műszaki ellenőrzésének költségeit beleértve a járulékos költségeket is, valamint a felsorolt költségek általános forgalmi adóját.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata fenntartja a jogot, hogy egyéb állami, vagy Európai Unió által nyújtott támogatás esetén a pályázatban résztvevő épületek többlettámogatásban részesülhetnek.
6) pályázatok elbírálásának szempontjai
A benyújtott pályázatok az alábbi szempontok alapján kerülnek értékelésre (pontozásra) és rangsorolásra:
- az épület életkora,
- a pályázattal érintett lakások száma,
- az energetikai felújítás komplexitása
Az azonos pontszámot elérő pályázók között a pályázat beérkezési sorrendje a döntő.
Az alábbi táblázatban szereplő értékek elérése esetén adhatóak maximum pontszámok
7) Pályázat kötelező tartalmi elemei
A pályázatnak az alábbi dokumentumokból kell állnia:
- pályázati adatlap (1. sz. melléklet)
- műszaki-energetikai adatlap (2. sz. melléklet)
- nyilatkozat beruházás készültségi fokáról (3.sz. melléklet)
- tulajdoni lap
- tervezett munkák részletes leírása
- finanszírozás bemutatása
- szakági műszaki ellenőr jogosultságának igazolása
- pályázói nyilatkozat (4. sz. melléklet)
- átláthatósági nyilatkozat (5. sz. melléklet)
- összeférhetetlenségi nyilatkozat (6. sz. melléklet)
A pályázati felhívás megjelenésekor már megkezdett beruházás esetén szükséges a beruházás készültségi fokáról való nyilatkozathoz (pályázati felhívás 3. sz. melléklete, a nyilatkozattétel időpontjáig elvégzett munkálatokról készült részletes, műszaki ellenőr által hitelesített szöveges és fényképes dokumentációt, továbbá az eltakarási jegyzőkönyvek másolatát is csatolni.
8) Pályázatok benyújtásának módja határideje és helye
A pályázati felhívás az www.obuda.hu és az www.obvf.hu oldalakról tölthető le. A formanyomtatvány sem tartalmában, sem alakjában nem változtatható. A pályázat magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványokon nyújtható be. A pályázatot, hiánytalanul, azaz a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva és az előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.
A pályázat beadási határideje: 2017. november 20. hétfő 17:00 óra
A pályázati dokumentáció 2 példányban külön fűzve, egy borítékban nyújtandó be. (1 eredeti, 1 másolati példány) A borítékra kérjük, írják rá: „Társasházak energetikai felújításának pénzügyi támogatása – 2017”
A pályázat személyesen és postai úton is benyújtható az alábbi címen:
Budapest Főváros III. Kerületi Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodája
1033 Budapest, Harrer Pál u. 2.
9) Pályázatok elbírálása
A közös képviselő vagy intézőbizottság által benyújtott pályázatok közül a támogatandó pályázatot a Városfejlesztési Bizottság javaslata alapján a Képviselő-testület választja ki.
A lakóközösség által benyújtott pályázat elbírálásáról szóló döntést követő 15 munkanapon belül írásban tájékoztatást kap a tulajdonosokat képviselő. (közös képviselő). Nyertes pályázatok esetén ezt követően kerül sor a támogatási szerződés megkötésére. A támogatás folyósítása a támogatási szerződésben meghatározottak szerint történik.
Abban az esetben, ha a beruházás már a támogatási szerződés megkötése előtt elkezdődött, a támogatási szerződéshez csatolni kell a szerződéskötés időpontjában érvényes nyilatkozatot a beruházás készültségi fokáról.
A tartalmilag nem megfelelő pályázatok estében egy alkalommal hiánypótlásra van lehetőség felszólítást követő 15 napos határidővel.
10) Tájékoztatási kötelezettség
A támogatásba részesülő társasház vagy lakásszövetkezet köteles tábla kihelyezésével eleget tennie tájékoztatási kötelezettségének a pályázati felhívás 7. sz. melléklete szerint.
11) Elszámolás
A pályázat elszámolásának kötelező tartalmi elemei:
- műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv és mellékletei (pályázati felhívás 8. sz. melléklete, formanyomtatvány)
- felelős műszaki vezetői nyilatkozat (pályázati felhívás 9. sz. melléklete, formanyomtatvány
- műszaki ellenőri nyilatkozat (pályázati felhívás 10. sz. melléklete, formanyomtatvány)
- nyilatkozat építési területen keletkezett nem veszélyes építési és bontási hulladék mennyiségéről (pályázati felhívás 11. sz. melléklete, formanyomtatvány)
- hulladék átvételi-befogadási nyilatkozat (pályázati felhívás 12. sz. melléklete, formanyomtatvány)
- pénzügyi és szakmai beszámoló tartalmi kellékei című dokumentum (pályázati felhívás 13. sz. melléklete, formanyomtatvány)
Elszámoláshoz szükséges dokumentumok, beszerezhetők a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (1033 Budapest Harrer Pál u. 2.), vagy letölthetők az önkormányzat honlapjáról. (www.obuda.hu).
A támogatással érintett felújítási munkálatok a támogatói döntést megelőzően megkezdődhetnek, de csak a 2017. január 1. után keletkezett, bizonyíthatóan a beruházáshoz kapcsolódó számlák számolhatók el.
12) Adminisztratív információk
A pályázatok benyújtása díjtalan.
A pályázati dokumentáció beszerezhető a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (1033 Budapest Harrer Pál u. 2.), vagy letölthető az önkormányzat honlapjáról. (www.obuda.hu)
Amennyiben a pályázó társasház vagy lakásszövetkezet állami pályázaton is indulni kíván, a pályázat megírásával, benyújtásával és lebonyolításával megbízhatja az Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft.-t
Pályázattal, illetve lebonyolítással kapcsolatos felvilágosítás: Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft.
Telefon: +36-1-244-8225
E-mail: info@obvf.hu
Amennyiben érdeklődik a pályázat részletei iránt, töltse le a pályázati dokumentációt az alább található linken, vagy vegye át az Ügyfélszolgálati Irodában (1033 Budapest, Harrer Pál u. 2). Ha további kérdései vannak, keressen minket az info@obvf.hu e-mail címen, vagy a 06-1-2448365-ös telefonszámon. Mivel társaságunkra nem a Hivatalban megszokott ügyfélfogadási idő vonatkozik, ezért amennyiben személyesen szeretne velünk konzultálni, kérjük, előzetesen egyeztessen időpontot a megadott elérhetőségeinken.