Part mentén építik a védművet

Hírek
Közzétéve:

A Fővárosi Közgyűlés még idén dönt a mobilgát végleges tervéről. Ez alapján 2014-re elkészülhetnek a 3,1 kilométeres gát állításához szükséges munkálatokkal. A folyamatról, az időközben felmerült kérdésekről a fórumon  dr. Szeneczey Balázs, a Fővárosi Önkormányzat városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettese, illetve a tervezéssel, projektirányítással megbízott szakemberek tájékoztattak.
A fórumon az érintettek mellett részt vett Puskás Péter alpolgármester, Szécsi Zsolt, a kerület főépítésze és több önkormányzati képviselő is.
Dr. Szeneczey Balázs részletesen kifejtette a fejlesztés előzményeit, majd rátért a jelenlegi álláspontra, a tervek ismertetésére. Mint az ismert, a gát három különböző szakaszon épül. A befejezés 2014 második felére tehető.

A legtöbb vitát kiváltó kérdést már tavaly augusztusban eldöntötte a Fővárosi Közgyűlés, azaz, hogy a védművet közvetlenül a parti út mentén, annak Duna-felőli oldalán alakítják ki. A Mátyás király út és a Rozgonyi Piroska utca közötti második szakaszon a partéltől a lehető legtávolabb, az ingatlanok (part felé eső) kerítései vonalának közelében építik ki a mobilgát helyét, azaz itt is “levédik” a hullámteret. A végleges nyomvonalat tehát már elfogadták, arról kell még dönteni, hogy például az egyes szakaszokon mekkora legyen a feltöltés szélessége. A feltöltés a folyó medrének ferde megtámasztását jelenti, leginkább a víz szintje alatt. Ez döntően a Pünkösdfürdőtől a Mátyás király útig tartó, első szakaszt érinti, jelenleg ennek részleteit tisztázzák. Eldöntendő kérdés lesz még, hogy a Duna közelében húzódó főnyomócsövet áthelyezzék, vagy azt kikerülve alakítsák ki a védművet. A felszín alatti rétegvizeket érintő kérdéseket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakemberei tanulmányozzák és a hónap végéig elkészített 3 D-s modellvizsgálat alapján lehet a konkrét műszaki dokumentációt véglegesíteni.
Az, hogy a mobilgát milyen szerkezetű legyen, szintén eldőlt. Az első szakasznál vasbetonból (a Pünkösdfürdő utcától a Mátyás király útig), a másik két szakaszon, azaz a Mátyás király úttól és Rozgonyi Piroska utcáig és utóbbitól a Kadosa utcáig, illetve tovább, szakaszosan az Északi összekötő irányába tartó részen alumíniumból készülnek az elemek. Az Északi összekötő híd és a Kadosa utca közti szakaszon elsősorban a már meglévő parti feltöltést erősítik tovább. Itt a terepszint nagyrészt megközelíti a mértékadó árvízszintet, csak néhány helyen van “lyuk”, amit fel kell tölteni, vagy mobilgáttal elrekeszteni. A fórumon elhangzott, a választást elsősorban műszaki okok indokolták, a védelem egyenrangú lesz a védmű teljes hosszában.
Maximális védelem
A szakemberek ismét hangsúlyozták, hogy a mobilgát az autópályák zajvédő falához hasonlóan, oszlopok között lesz elhelyezve. Árvízmentes időszakban csak a beton alap marad, az lesz látható, az ár közeledtével pedig 12-24 óra alatt behelyezik az oszlopokat és a mobil paneleket, amik elzárják a víz útját. Fontos hangsúlyozni, hogy minden eshetőségre gondolva, meghagyják a régi, úgynevezett nyúlgátat is, a Nánási-Királyok útja mentén. A védmű tervezésénél az eddigi mértékadó árvíz-szintet vették alapul, ami 853 centiméter. Ehhez rendelték hozzá a jogszabályban rögzített, lehető legmagasabb, 97 centiméteres biztonsági “emelést”, így az időjárási szélsőségeket is figyelembe véve 950 centiméteres magassággal terveznek.
A főpolgármester-helyettes elmondta: a római-parti védmű megépítése Tarlós István főpolgármester számára a legfontosabb projektek közé tartozik, több évtizedes adósságot törleszt a megépíttetésével. A kivitelezés jövő tavasszal kezdődhet, 2014 második felében állhat a gát.

A római-parti mobilgát kialakításánál elsődleges szempont a megfontolt tervezés, a természeti környezetben nem lesz drasztikus változás.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság