Partrendezés a Római-parton

Hírek
Közzétéve:

Tovább csökkent a Duna vízszintje Budapestnél, és a csökkenés nem áll meg – vélik a szakértők. Az augusztus óta tartó csapadékszegény időjárás miatt a Duna vízállása a magyarországi szakaszon ismét az eddig mért legkisebb értékek közelében vagy alatta alakul a vízmércéken. Az alacsony vízállás nem okoz problémát a vízminőségben, viszont a hajózást érinti: megtiltották a teherhajóknak a folyón való közlekedést, valamint két fővárosi hajójárat sem közlekedik. Az alacsony vízszint azonban lehetőséget adott a partrendezésre!

A part takarítási, rendezési akció ötletével Keleti Péter aktivista kereste meg Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatát, azok után, hogy egy szakaszt már rendbe tettek korábban az önkéntesek. Az önkormányzat örömmel állt a civil kezdeményezés mellé és közmunkások bevonásával, most már közösen folytatták a föveny további szakaszának megtisztítását. A partrendezés folytatódik a napokban is, amelyhez egyénileg is lehet csatlakozni a helyszínen. Ahogy a civil felhívás írja, gumikesztyű és gumicsizma ajánlott, a zsákok rendelkezésre állnak.

A part rendezése során a legfőbb feladat a nagyobb kövek kihordása, kigörgetése kijelölt helyekre, ahonnan később gépi támogatással kerül a terület kezelője által kijelölt helyre, valamint szemétszedés.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság