A zene és a bor állt az idei tavaszi megemlékezés középpontjában, amely ezúttal is az otthonosság, családiasság, a zene szeretetének jegyében telt. Harsányi Mária, az Óbudai Társaskör igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd a Szerényi Béla vezette Óbudai Népzenei Iskola tanárainak és diákjainak előadását hallgathatta a közönség – a rossz időjárás miatt a Társaskör Kávézójában. A fellépők között köszönthettünk két Krúdy-leszármazott diákot is, akik citerán játszottak. Tekerőmuzsika és egy négyfős kórus moldvai, szentesi és csókai népdalai színesítették a programot.
Az Óbudai Társaskör mögött található, Gyenes Tamás szobrászművész által készített, Krúdy Gyulát ábrázoló mellszobornál helyezték el virágjaikat, koszorúikat a kerület polgárai mellett Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör és a Krúdy-negyed intézményeinek képviselői.
A Krúdy-szobornál évente két alkalommal, az író születésének és halálának évfordulóján gyűlnek össze a rá emlékezők. Óbudán három intézmény játszott különösen fontos szerepet az író életében: utolsó otthona a ma Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumként működő lakóházban volt, kedvenc törzshelyei közé tartozott a Kéhli Vendéglő és az Óbudai Társaskör épületében egykor működő Korona Kávéház. Ezen intézmények 2013-ban létrehozták a Krúdy-negyedet, amelynek negyedik tagja, a Mókus Sörkert és Étterem a régi óbudai vendéglátást életre keltve vált közkedvelt hellyé. A kezdeményezéshez később csatlakozott az Óbudai Népzenei Iskola is, így vált a Krúdy-negyed igazi kulturális és gasztronómiai élményeket nyújtó hellyé.
A Krúdy-negyed intézményei legközelebb május 28-án várják a látogatókat a Tavasz a Krúdy-negyedben elnevezésű, egész napos, ingyenes programsorozatra.