A kerületünkben 2024 szeptemberétől üzemelő sebességmérő készülékek a rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint működésük első hónapja alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.
Mint arról beszámoltunk, szeptember 2-ával megkezdődött a sebességmérés Óbuda-Békásmegyer több új traffibox pontján. Önkormányzatunk, tekintettel a kerületben tapasztalható gyorshajtásokra, a balesetek megelőzése és az itt élők nyugalmának biztosítása érdekében összesen 9 helyszínen 10 db traffibox telepítését vállalta a kerület legforgalmasabb útszakaszain, összesen 85 millió forint összegű saját forrásból. Egy hónappal ezelőtt pedig az első eszközök álltak munkába.
Kerületünk, a rendőrséggel közösen elkötelezett az illegálisan gyorsuló, emberéleteket veszélyeztető utcai versenyzők elleni küzdelemben – most pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitánysága az első eredményekről beszámolva közölte, Óbuda-Békásmegyeren a 2024. szeptember 5. és 26. közti időszakban, a traffiboxok által rögzített több mint 440 ezer gépjármű között több mint 1800 sebességtúllépés történt.
- A Batthyány utcán, a Madzsar Józser utcánál telepített készülék által észlelt 209 854 gépjármű közül 575 lépte túl a megengedett legnagyobb sebességet. A havi csúcstartóról is itt készült célfotó 138 kilométer/órás sebességnél 2024. szeptember 12-én este.
- A Szentendrei úton, Kaszásdűlőnél kihelyezett sebességmérő 158 043 gépjárműből gyorshajtás miatt fülön csípett autók száma 1211. Ezen az útszakaszon szintén 2024. szeptember 12-én egy autós a 132 kilométer/órás sebességig is odalépett.
- A Rákóczi út 1. számnál kihelyezett sebességmérő előtt elhaladó 74 361 gépkocsi közül 24-en lépték túl a sebességhatárt. Egy járművezető itt 2024. szeptember 24-én 112 kilométer/órás sebességgel közlekedett.
Szeptember 26-án a kerületi egyenruhások is végeztek sebességmérést az Árpád hídon. A kétórás akció alatt 1492 gépkocsit ellenőriztek, amelyek közül 62 autóst értek gyorshajtáson. Ezen a helyszínen egy vezető 130 kilométer/órával közlekedett.
Fokozottan kérjük, vigyázzanak egymásra az utakon! Mindenkit hazavárnak.