Részt vettünk a nőnapi ruhagyűjtési akcióban – Köszönjük kollégáink segítségét

Hírek
Közzétéve:

A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) nőnapi ruhagyűjtési akciójára önkormányzatunk is vitt adományt. Leginkább ruhát, alsóneműt, tisztálkodási és sminkszereket, ékszereket készítettünk össze a csomagokba, amelyeket március 7-én este adtunk át a Dózsa György úti címen.

Ahogy a felhívásban korábban írták, egyelőre hajléktalan ügyfeleik számára szervezték a gyűjtést nőnap alkalmából, ha azonban látni fogják, hogy a menekült embereknek is tudnak segíteni szolgáltatásaikkal, szállással vagy tárgyi jellegű támogatással, és ehhez lakossági segítségre is szükségük lesz, jelezni fogják.

Köszönjük Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat dolgozóinak lelkes támogatását.

Bízunk benne, hogy jó hasznát veszik a csomagoknak, és hozzá tudtunk járulni ahhoz, hogy a Dózsa György úti Női Éjjeli Menedékhely lakóinak szervezett március 8-i szépségnap a lehető legjobban sikerüljön.

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság