Siker a MOHU-val való tárgyalásokon – Szombattól folytatódik a lomtalanítás

Hírek
Közzétéve:

A lomtalanítás a III. kerületben szombattól a korábban meghirdetett rend szerint folyik.

Mint arról hírt adtunk, pénteken sikerült tárgyalásokat kezdenie Önkormányzatunknak a MOHU-val. Jövő hét szerdára és csütörtökre pót lomtalanítási napokat sikerült elérnünk, amikor azok tehetik majd ki a lomjaikat, akik az önkormányzat kérésére ezt korábban nem tették meg.

Továbbra is elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a MOHU semmibe vette a III. kerületieket, és kizárólag a polgármester fenyegetésére voltak hajlandóan érdemi tájékoztatást adni és intézkedni. Elfogadhatatlannak tartjuk azt is, hogy a MOHU által okozott szemétcunami felelősségét a dolgozókra kívánják hárítani, hiszen nem a sztrájkolók voltak azok, akik a szükséges tájékoztatást elmulasztották.

Követelésünket fenntartjuk: a MOHU Budapest vezetőinek le kell mondaniuk. Belső vizsgálatnak kell indulnia, hogy kiderüljön, hogyan fordulhatott elő a lomtalanítás összeomlása, és az hogy napokig semmilyen lakossági és önkormányzati kommunikációt nem folytatott a cég. Az óbudaiak válaszokat követelnek! Kinek a felelőssége, hogy napokig térdig jártak a szemétben?

Dr. Kiss László polgármester ezúton is jelzi: a kerületi önkormányzatnak jelentős többletkiadása származott a MOHU hibájából, amit az utolsó fillérig be kívánunk hajtani. Abban az általunk lehetségesnek tartott esetben, ha a MOHU mégsem tudja a vállalásait tartani és szombatot követően jelentős mennyiségű szemét marad a közterületeinken, akkor a növekvő járványveszély miatt feljelentést fogunk tenni a cég ellen.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság