Sikeres évet zárt Óbuda-Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzata

Hírek
Közzétéve:

2014 tavaszán Bús Balázs polgármester kezdeményezésére, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának támogatásával ifjúsági önkormányzat alakult a kerületben. Óbuda-Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzatának (ÓBIÖK) célja az érdekvédelmen túl programok, rendezvények szervezése, a szociálisan rászorulók támogatása, a sportolási lehetőségek fejlesztése, a meglévő ifjúsági önkormányzatok bevonásával az iskolai nyilvánosság megteremtése, fejlesztése, a kerületi közép- és felsőoktatási intézményekkel való aktív kapcsolattartás.

A 2015/2016-os tanév mozgalmas volt az Ifjúsági Önkormányzata számára, hiszen már szeptember elején háromnapos csapatépítő tréningen vettek részt a képviselők. A három nap során kidolgozták az Ifjúsági Önkormányzat az éves programtervét, valamint beszédtechnikai foglalkozáson, improvizációs csapatépítő játékon vettek részt. Az éves munkát egy jól összekovácsolódott, együttműködő testület kezdte meg a három együttöltött napnak köszönhetően.

Az Ifjúsági Önkormányzat az év folyamán több esetben volt jelen a III. kerület által szervezett koszorúzásokon, megemlékezéseken, ezzel is erősítve társadalmi szerepvállalását.

Ifjúsági Önkormányzat koszorúzás

Januárban megrendezésre került a Középiskolás zenei est, ahol a kerületben tanuló „zeneértő” diákok mutatták be színvonalas tudásukat.

Idén először került megrendezésre az egész éven át tartó versenysorozat az Óbudai Középiskolák Viadala (ÓKV), mely a kerület középiskolái között zajlott.

Az Óbudai Középiskolák Viadala az alábbi fordulókból állt:

  • rajz,- és fotópályázat
  • sakkverseny
  • matematika verseny
  • helytörténeti vetélkedő
  • szendvicskészítő verseny
  • kincskeresés

Mindegyik fordulónak más kerületi középiskola adott otthont, vállalva ezzel a szervezést, és a lebonyolítást.

Az OKV lezáró eseményeként került megrendezésre az Ifjúsági nap május 26-án a Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskolában.

Délután 4 órakor párhuzamosan indultak a különféle programok, így a résztvevők választhattak a kézművesedés, a robotika bemutató, és a „Pulit a holdra!” című előadás között. A sportkedvelők is megtalálhatták a nekik megfelelő programot, hiszen az iskola tornatermében kezdetét vette a buborékfoci. Minden kerületi középiskola 4 fős fiú és lány csapatokat nevezhetett a meccsekre. A felfújható buborékokba bújt játékosok próbálták a focilabdát a kapuba juttatni, de ez nem is volt olyan egyszerű, mint ahogy elsőre tűnt, és gyakran vicces szituációkhoz vezetett.

Eközben a másik teremben az érdeklődő diákok kipróbálhatták a zsírkő faragást, melynek eredményeként gyönyörű ékszerek és kulcstartók készültek. A könyvtárban felállított büfé biztosította a folyamatos energiaellátást.

A programok befejeztével megkezdődött az Óbudai Középiskolák Viadalának eredményhirdetése. A hónapokon át zajló fordulók lezárásaként egy ünnepélyes díjátadó volt az iskola aulájában. A pontok összesítése alapján harmadik helyen végzett a Kerék Általános Iskola és Gimnázium, második lett a Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, a dobogó legfelső fokára pedig az Óbudai Árpád Gimnázium állhatott.

A nyár előtti utolsó nagy rendezvény az Ifjúsági Sportnap volt, ahol közel 250 kerületi középiskolás mérte össze tudását foci, streetball, röplabda, úszás, vízilabda, asztalitenisz, kötélhúzás versenyszámokban.

Sok közös élmény emlékével zárul az Ifjúsági Önkormányzat idei tanéve, de a színfalak mögött már lázas tervezés folyik a következő év színvonalas programjainak megszervezésére.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság