„Az automatikus vizsgáztatás előnyeivel már számos országban élnek. 2020 decemberében hazánkban is bevezettük a Sophia elnevezésű, felhőalapú, mesterséges intelligenciával támogatott ECDL automatikus vizsgaszoftvert” – mondta Szikora Pál, a Költségvetési Szerveket Kiszolgáló Intézmény (KSZKI) ECDL vizsgaközpontjának vezetője.
Az automatikus vizsgán a számítógép által véletlenszerűen generált feladatsorokat kell megoldani. A központ a Sophia tavaly decemberi indítása óta folyamatosan alkalmazta az automata vizsgaszoftvert, azzal a nem titkolt céllal, hogy kihasználják a 2021. február 2-ig tartó átmeneti időszakot, ameddig ingyenesen lehetett hozzáférni.
„Arra biztattuk a tanárokat és a vizsgázókat, hogy felejtsék el a hagyományos vizsgákat” – meséli Szikora Pál, akinek csapata első lépésként a felkészítő tanárok részére tartottak online tájékoztatást az új módszertanról.
Az elmúlt két hónapban a harmadik kerületi diákok 21 időpontban 291 automatikus vizsgát tettek le, ebből 203 lett sikeres. Ez az arány nem tér el a hagyományos, papíralapú megmérettetéstől, amiből arra következtethetünk, hogy a vizsgaközpont felkészítő foglalkozása hatékony volt, ahogyan arra is: a mai általános és középiskolai tanulók igazi digitális bennszülöttekként fogékonyak mindenféle számítógépes problémamegoldásra.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat immár tizenharmadik éve támogatja az ECDL bizonyítvány megszerzését a kerületi diákok számára, akik az iskolájukban történő felkészülés után a KSZKI ECDL vizsgaközpontjában teszik le a vizsgákat. A központ kiváló munkáját a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság több ízben is elismerő oklevéllel jutalmazta.