Sportnap a Dunán: vízre szállt Óbuda

Hírek
Közzétéve:

A program egyik fontos célja volt, hogy minél többen megismerhessék a Duna III. kerületi partszakaszán működő sportegyesületeket, kipróbálhassák a vízi sportolási lehetőségeket. A kerületben élők abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy nap kint nap tölthetik szabadidejüket víz mellett, sportolhatnak a Dunán akár hobbi szinten, akár versenyszerűen.

A varázslatos Római-part, Duna Óbuda-békásmegyeri szakasza kultikus jelentőségű a budapestiek életében, sokakat vonz romantikája, amely kiváló lehetőségeket nyújt a kikapcsolódásra és a feltöltődésre. Köszönhetően a jó időnek, több mint ötszázan látogattak ki vizes program helyszíneinek egyikére. Megvalósításában öt Duna-parti egyesület működött közre, az érdeklődők négy helyszínen élhették át a vízre szállás élményét. Sokan próbálták ki a különféle hajófajtákat, úgy, mint túrakenu, portya kajak, kielboat, sárkányhajó, sőt szinte mindenki több helyszínre is ellátogatott, s ezzel részt vett a sporteseményhez kapcsolódó játékban.

A programra kilátogatott Bús Balázs polgármester, Storcz Botond, a Szabadidő, Szeretem! 2016. sportrendezvény fővédnöke, valamint Vaskuti István az Óbudai Sárkányok csapatának edzője is. A sokak körében ismert és népszerű Rabszolgája hajó az egész nap folyamán menetrend szerinti vízi taxiként szállította utasait egyik egyesületi pontról a másikra.

családi sportnap a dunán_SBA_7576családi sportnap a dunán_SBA_7440

Az Óbudai Családi Sportnap a Dunán programjának lebonyolításában a Rómaifürdő Telep Környezetvédő Szabadidő és Diák Vízisport Egyesület, az Óbudai Sportegyesület, a Multi Szabadidő, Diák és Vízisport Egyesület, a Külker Evezős Klub, valamint a BKV Sport Centrum vett részt.

További fényképek az eseményről az Óbuda Sport – Mozgásban a város facebook oldalon.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság