A megjelenteket házigazdaként Bús Balázs köszöntötte. A polgármester kiemelte Óbuda-Békásmegyer törekvéseit a környezetbarát közlekedés elősegítése érdekében. Felhívta a figyelmet a Polgármesteri Hivatal már meglévő zöld rendszámos flottájára, amelybe egy elektromos hajtású és négy konnektoros hibrid személyautó tartozik a megfelelő töltő-infrastruktúrával együtt.
2017 őszén az önkormányzat együttműködési megállapodást írt alá az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft-vel, melynek köszönhetően idén 10 helyszínen létesülhetnek új elektromos töltőpontok Óbudán. Az önkormányzat a helyszínek kiválasztásában nyújtott segítséget, valamint a kivitelezéshez rendelkezésre bocsátotta a kiválasztott közterületeket.
Ugron Gáspár, az e-Mobi ügyvezető igazgatója köszönetét fejezte ki azért, hogy a kerület késedelem nélkül megadta a szükséges tulajdonosi hozzájárulásokat a töltőpontok létesítéséhez.
A szakmai nap folyamán több szakmai előadás hangzott el, amelyek keretében az E-Mobi Kft. szakértői részletesen bemutatták az elektromos gépjárművek beszerzésére és az elektromos töltőberendezések telepítésére kiírt pályázatokat és azok eredményeit; továbbá ismertették a töltőállomások létesítési tapasztalatait, kihívásait és megoldásait, illetve a töltőállomások üzemeltetési kérdéseinek kezelését. Emellett az előadók szemléltették a kormányzat elektromobilitás társadalmasítását célzó törekvéseit és elektromos autóflotta megoldásait.