A június 25-ei találkozón dr. Kiss László fogadta a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szervezési titkárát, Dvorácskó Balázst, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) elnökét, Szűcs Viktóriát, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnökét, Boros Péternét, valamint a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) óvodai képviselőjét, Antal Kingát.
A polgármester tájékoztatást adott az önkormányzat helyzetéről, az önkormányzat fenntartásában működő intézményekben megvalósuló foglalkoztatás körülményeiről, különös tekintettel a pandémiás időszak eseményeire.
Kifejezetten fontos ügyként említette a a rendezett munkaügyi kapcsolatok helyi megteremtését, így az érdekegyeztetés újraindítását, és a szakszervezetekkel folytatott folyamatos párbeszédet, a helyi szakszervezetek megerősítését, illetve a közszféra világának érték- és teljesítményalapú elismerését.
A tárgyaló felek egyetértettek a helyi érdekegyeztetés megteremtésének szükségességében, ezért kezdeményezik a kerületi érdekegyeztető fórum feltételeinek kidolgozását, amelynek kialakításában tevékenyen részt kívánnak venni.