Száznál is több programot kínál az ÓBUDAI NYÁR

Hírek
Közzétéve:

Az Óbudai Nyár 2001 óta Óbuda legnagyobb kulturális rendezvénysorozata. A különböző programokra minden évben többen érkeznek, természetesen nem csak Óbudáról, hanem az egész országból, sőt többen külföldről is. Az óbudaiakat, illetve az ide látogató érdeklődőket évről-évre nívós kulturális programok, külföldi és hazai fellépők szabadtéri koncertjei, gyermekműsorok, kiállítások, színházi előadások és filmvetítések várják.

Az eseménysorozatot bemutató sajtótájékoztatón az Aquincumi Múzeumban helytartói palotájában Bús Balázs polgármester arról beszélt, hogy a kerület kulturális programjai már túlmutatnak a városrész határain, a Fő téri rendezvényekre a főváros más kerületeiből, de akár vidékről is sokan és szívesen jönnek.

DSC_2803„A legfontosabb célkitűzésünk a közösségépítés, a kulturális programok elsősorban ezt a célt szolgálják. Ezért a képviselőtestület döntése nyomán az Óbudai Múzeum kiállításait a kerületben élők ingyenesen látogathatják, a helyi iskolák diákjai pedig szintén díjmentesen vehetnek részt a múzeumpedagógiai foglalkozásokon. Bízom benne, hogy a közeli jövőben a többi kerületi múzeummal is sikerül kialakítani egy hasonló együttműködést!

A Fő térre látogatók a rendezvényeinken azt tapasztalhatják, hogy a különböző generációk együtt vesznek rész a programokon, izgalmas látni, ahogy fiatalok és idősebbek egyaránt jól érzik magukat a különböző koncerteken, fesztiválokon, kulturális programokon. Az Óbudai Nyár színes eseményei sem egy korosztálynak szólnak, hanem a kerület teljes lakosságának!” – hangsúlyozta Bús Balázs.

A sajtótájékoztatón Lőrincz Edina a programsorozatot szervező Óbudai kulturális Központ ügyvezető igazgatója, Harsányi Mária az Óbudai Társaskör igazgatója, Népessy Noémi az Óbudai Múzeum igazgatója, valamint dr. Láng Orsolya az Aquincumi Múzeum igazgatója ismertették a legfontosabb programokat.

DSC_3042

A Fő téren ingyenes koncertet ad többek között a görög The Speakeasies Swing Band, az Óbudai Danubia Zenekar, az osztrák Fatima Spar & Freedom Fries, Rúzsa Magdi és a Csík zenekar.

Az Óbudai Nyár programjai idén már okostelefon alkalmazással is elérhetők, mind Apple, mind Androidos készülékekhez. Külön kényelmet jelent az Óbudai Nyár látogatóinak, hogy az Óbuda Napján debütált ÓbudaFree wifi, amelynek első ütemében a Fő terén, a Zichy udvarban és a Szentlélek téren internetezhetnek a kerületben élők és az ide látogatók.

A részletes programot a www.obudainyar.hu oldalon találhatóak meg.

logóÍzelítő a programokból

A rendezvénysorozat június 4-én indul a Korok Napjával, amely ünnepi felvonulással, változatos programokkal eleveníti meg az ókor, a középkor, a barokk és az újkor időszakát. A felvonulás délután hat órakor kezdődik, és az este a Lángok királynője elnevezésű tűzshow-val teljesedik ki a Fő téren, miközben a Zichy udvarban mestersolymász és gladiátor bemutató lesz.

A zenei kínálat igazán változatos és nemzetközi lesz az Óbudai Nyár eseményein: júniusban a Fő téren lép fel a görög The Speakeasies Swing Band és az Óbudai Danubia Zenekar, majd a hónap utolsó hétvégéjén az Óbudai Búcsú keretében lesz Budapest Ragtime Band koncert, Szekeres Adrien koncert, de óriási bulit ígér Szikora Róbert és az R-GO is.

A július is hasonlóan izgalmas lesz, hiszen július 7-én a New York hangjai koncert keretében Pál Dénes, Vastag Tamás, Bódy Magdi és a Stúdió11 New York hangulatát idézik meg többek között Liza Minelli vagy Frank Sinatra dalaival. Az ezt követő napon az osztrák Fatima Spar & Freedom Fries lép fel a Fő téren. A török származású osztrák énekesnő által vezetett nemzetközi felállású csapat dszesszbe öltött világzenéje, charlestonnal kevert klezmer muzsikája felhőtlen szórakozást ígér.

A Fő téren júliusban láthatjuk és hallhatjuk még Rúzsa Magdit, a Csík zenekart, a Zichy udvarban a csíkszeredai sZemPöl Offchestra lép színpadra, akik szabadon mászkálnak a stílusok között, és vetítésekkel audiovizuális élménnyé alakítják a koncertjüket.

Az Óbudai Társaskör színházi és zenei előadásokkal is várja az érdeklődőket Muzsika, illetve Színház a kertben címmel. Ott lesz Snétberger Ferenc, a Hot Jazz Band, a Budapesti vonósok, valamint Egressy Zoltán: Halál hotel című, és Daniel Glattauer: Párterápia című darabja.

Az Óbudai Múzeum az „Óbuda – egy város három arca” és „Játék a városban” állandó kiállításain túl a Múzeumok éjszakáján interpretációs tárlatvezetéssel, színházi előadással, alkotóházzal, szubjektív és tematikus tárlatvezetéssel, sőt Mystery Gang koncerttel is várja a látogatókat.

Az Aquincumi Múzeum Nyári színházában Heinrich von Kelist: Amphitryon című előadása lesz látható, majd Római Baba-Mama klubbal és a Hozd magaddal a nagyit című családi programmal várja a látogatókat. A nyár a Kobuci kertben is változatos programokat kínál. Július végén az Óbudai Blues Fesztiválon spanyol, angol, osztrák, holland és magyar zenekarok is fellépnek. A Civil házban a Kolossy térnél a Stand-koncertek a placcon elnevezéssel több izgalmas buli is lesz, többek között a Balkan Fanatik és a Pankastic koncertje.

Óbuda a filmrajongók számára is ideális lesz, hiszen olyan klasszikusokat nézhetnek meg a Kobuci kertmoziban ingyen, mint a Tizedes meg a többiek, az Üvegtigris, az Indul a bakterház, vagy a kortárs filmművészet kiemelkedő alkotása, a Liza, a rókatündér. A Fellini Római Kultúrbisztróban is folyamatosan lesznek vetítések, ide inkább a művészfilmek kedvelőit várják.

Az Óbudai Nyár programsorozat záró rendezvényén, a Hékás-békás keretében augusztus 28-án a Parno Graszt és a Deák Bill Blues Band ad koncertet.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság