Rossz a lift, gyalog indulunk neki a negyedik emeletnek. A Tímár utcai lakás ajtajában a nyugdíjas mérnök-pedagógus, Feri bácsi fogad a gondozóval, aki május óta minden hétköznap reggel segít neki. Vérnyomást mértek épp. Szerencsére minden rendben. Leülünk, hogy elmeséljék, mióta is kezdik ők együtt a napokat.
Pontosan, megbízhatóan
Feri bácsi mérnök-tanárként ment nyugdíjba 61 évesen, de utána még csaknem két évtizedig dolgozott. Már tíz éve, hogy meghalt szintén pedagógus felesége. A 90 éves bácsi fia és négy unokája az Egyesült Államokban élnek, így ritkán találkoznak; négy testvérével azonban annál gyakrabban. Ám amikor egy kórházi tartózkodás következtében nagyon Feri bácsi legyengült és a térdei is megromlottak, a családtagok azt javasolták: kérjen segítséget az önkormányzattól. Az egyik III. kerületi nyugdíjas klubban hallott először a házi segítségnyújtásról, így felhívta az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény (OSZSZI) Házi Segítségnyújtó Szolgálatát, és jelezte: érdekelné a lehetőség. „Többször is beszéltem a szolgálattal, még a kórházban. Amikor kijöttem, a születésnapom alkalmából meglátogattak és felköszöntöttek! A vezető gondozóval átbeszéltük, pontosan milyen gyakran és milyen jellegű segítségre lenne szükségem. Megkötöttük a szerződést, és azóta minden rendben és szervezetten zajlik. Pontosak, megbízhatóak, nagyon elégedett vagyok” – meséli. Az ebédet néha házhoz rendeli, ilyenkor Feri bácsi maga mosogat el. „Szeretem, ha minden rendben van körülöttem.” – mondja mosolyogva.
Erről Krisztián, a gondozó immár jó ideje gondoskodik. Hetente kétszer be is vásárol, ilyenkor már a boltból érkezik, úgy nyolc óra tájban. „Olyankor előző nap együtt összeállítjuk a listát, megkapom a szükséges pénzt, amiről átvételi elismervényt adok. Másnap pedig elszámolunk.” – részletezi. Miután megérkezett, kipakol, reggelit készít. Amíg Feri bácsi reggelizik, a gondozó megágyaz, ha szükséges, áthúzza az ágyneműt. Reggeli után a fürdetés következik. Feri bácsinak saját fürdető széke van, de az önkormányzattól is lehetőség van ilyet kölcsönözni. Végül beszélgetnek még egy kicsit. „A mentális támogatás nagyon lényeges. Megbeszéljük, hogyan telt az előző este, hogy aludt, megvitatjuk a tévében látottakat, a sportműsorokat.” – hangsúlyozza a házigondozó.
Krisztiánt 6-7 helyre is várják egy nap, így jellemzően úgy másfél óra múlva indulnia kell. Előbb azonban még kitöltik a munkanaplót, amely alapján Feri bácsi fizet majd hó végén, általában 16-20 ezer forint közötti összeget.
Türelmesen, szívesen
A gondozó hétfő lévén értekezletre siet, majd délutánig járja a gondozott időseket. Nyolc éve dolgozik a kerületi önkormányzatnál, korábban a szaléziaknál is idősek ápolásával foglalkozott. „Ott mondta egy nyugdíjas háziorvos, hogy szerinte olyan jól csinálom, hogy elvégezhetnék egy ilyen képzést. Megfogadtam a tanácsát, és OKJ-s Szociális gondozó és ápolói tanfolyamra jártam. Úgy érzem, a Jóistentől ezt a feladatot kaptam. Szívesen csinálom, szeretem az időseket és a kollégáimat. E munkához sok türelem, szeretet, fizikai és lelkierő kell. Édesanyám is ápolt időseket, szeretettel és nagy odaadással. Nekem is megtetszett ez a hivatás.”
Müller Istvánné, az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény intézményvezetője hangsúlyozza: a gondozók támogatására, szupervíziójára nagy hangsúlyt fektetnek. „Hetente kétszer csoportmegbeszélést, kéthavonta gondozói műhelyt szerveztünk a munkatársaknak, ahol az esetmegbeszélésen kívül szakmai támogatást is kapnak. Sokat jelent a csoporttréning és közös szakmai kirándulás a terepen egyedül dolgozó szakembereknek”. A munkatársak telefont, BKV bérletet és kerékpárt is kapnak, illetve a nehezen bejárható területek ellátására a gondozók alkalmanként igénybe veszik az intézmény kisbuszát is. A gondozók többsége hölgy, de férfi munkatársaink is vannak.
Elégedetten, hálásan
„A III. kerület teljes lefedése érdekében már három házi segítségnyújtó szolgálatunk végzi e feladatot, egységenként tíz gondozóval. A gondozottak életkorának növekedésével egyre több a teljes körű, szinte mindent magában foglaló ellátás. Összesen több mint ötszáz időskorú embert gondoznak szakembereink, s ezért nagyon hálásak a nyugdíjasok.” – mondja Müller Istvánné. Hozzáteszi: a szolgáltatást igénybe vevők testi- és lelkiállapotát folyamatosan figyelik. „Amennyiben fizikailag olyan állapotba kerül valaki, hogy 4 órát meghaladó gondozást igényel, abban az esetben bentlakásos idősotthoni elhelyezésben tudunk segíteni. Ha nehéz élethelyzetbe kerül és lelki támaszra van szüksége az idős embernek, mentálhigiénés szakemberünk segít neki.”
A 91 esztendős Sárika néni szerencsére jól van: süteménnyel, üdítővel kínál bennünket Szentendrei út melletti lakásában. Húsz évig tanított a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán, onnan ment nyugdíjba, de pályáját egy falusi iskolában kezdte, később oktatott közép- és gyakorlóiskolában is. „A tanítás mellett legalább ekkora hangsúlyt igyekeztem helyezni a nevelésre: humánumra, emberségre, mások megbecsülésére, rászorulók segítésére, hazaszeretete, hagyományok tiszteletére” – sorolja. 52 évesen ment nyugdíjba, Óbudán négy évtizede él.
Egy fia van; amikor két éve eltört a csuklója, és a zuhanyozáshoz is segítség kellett, az ő baráti köréből vetette fel valaki, hogy érdemes lenne az önkormányzathoz fordulni. Eleinte heti 2-3 alkalommal jött a gondozó, Sárika néni nagy örömére, megelégedésére, sőt, az önkormányzat jóvoltából gyógytornászt is kapott. Aztán fokozatosan felépült, de újabban a vásárláshoz, sétához, ügyintézéshez vesz igénybe segítséget. „Nagyon rendesek, kedvesek a gondozók. Volt köztük olyan, akivel annyira megnyugtató volt beszélgetni, mintha pszichológus lett volna: figyelt, tanácsokat adott. Most a gondozóval a friss levegőn sétálok, de mindenben segít: a rollátort és a botomat beállítani, a rekamiét kinyitni…”
Sárika néni alkalmanként 800 forint körüli összeget fizet, ezért másfél-két órát tölt vele a gondozó. „Nagyon nagy segítség, amit kapok. Mindenkinek ajánlom, annak is, aki fizikailag szorul segítségre és annak is, akinek mentálisan fontos a támogatás. Hálás vagyok, és csak annyit szeretnék, hogy egy kicsit még maradhassak. Itt és így.” – mondja.
K. L.
