Tegyünk közösen a befogadó közösségért! – December 3. a fogyatékossággal élő emberek világnapja

Hírek
Közzétéve:

„Mindenki lehet nagy ember, mert bárki képes másokat szolgálni.” (Martin Luther King)

A világ talán egyik leghíresebb polgárjogi harcosa néhány szóval, egyszerűen írja le, amit az Egészségügyi Világszervezet másképpen, de ugyanazzal az üzenettel fogalmazott meg: „nem maga az állapot, hanem a társadalom mint közeg tesz egy személyt fogyatékossá, azáltal, hogy kategorizál.” Ezt a közeget azonban egyének közössége, azaz mi magunk alkotjuk, így ha helyben, közösen cselekszünk, az nem marad hatástalan, így köszönjük a kerületben dolgozó segítő szakemberek és civil önkéntesek áldozatos munkáját a befogadó környezet megvalósításához.

Fenntarthatóság és esélyegyenlőség

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és intézményei elkötelezettek a fenntarthatóság mellett, – amelynek egyenrangú szelete a társadalmi fenntarthatóság, ezen belül is az esélyegyenlőség. Így kiemelten fontosnak tartjuk és támogatjuk azokat a kezdeményezéseket, amelyek a kerületben élő érintett emberek társadalmi el- és befogadását szorgalmazzák.

Önkormányzatunk felelősség vállalását mutatja többek között az is, hogy a polgármesteri hivatalban esélyegyenlőségi referens koordinálja a területhez kapcsolódó feladatokat. És azt szintén megemlíthetjük, hogy rendezvényeinket igyekszünk mindenki számára hozzáférhetővé tenni, így mozgáskorlátozott vendégeink számára külön vécét biztosítunk, a kisgyermekeseket pedig fűtött pelenkázó várja az Esernyősben adventi programjaink és vásárunk idején is.

Adventi ajándékok tőlük

Büszkék vagyunk arra, hogy kerületünkben több mint hatvan éve működik fogyatékossággal élő társainkat ellátó intézmény. Az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ évtizedek óta biztosít nappali ellátást harmadik kerületi fogyatékossággal élő embereknek.

Rehabilitációs központunk ellátottjaink számára lehetőséget biztosít hasznos munka végzésére, részvételre színes programokon, fejlesztőfoglalkozásokon, a közösségben szerzett tapasztalatok, élmények gyűjtésére, és arról is igen jó szívvel adunk hírt, hogy számos kerületi és távolabbi vállalkozás, cég visszatérő megrendelőként megbecsüli, keresi, értékeli tevékenységüket. Központunk nappali ellátásában résztvevők évről évre adventi adománygyűjtő akciónkba bekapcsolódva saját készítésű ajándéktárgyakkal teszik szebbé családok ünnepét, ahogyan karácsonyi vásárunkra is gyönyörű kézműves termékekkel készültek, amelyeket megcsodálhatunk és megvásárolhatunk a Fő téren.

Szakmai kerekasztal értük

Szintén a fogyatékossággal élő emberek világnapja alkalmából művészeti rendezvénnyel ünnepeltek az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ ellátottjai, valamint más intézményekből érkezett vendégelőadók. Köszönjük szépen az Óbudai Kulturális Központunkban tartott felemelő ünnepség minden szereplőjének és az őket támogató munkatársaknak a maradandó élményt.

Önkormányzatunk az érintett területek szakembereinek is szervez fórumot a világnaphoz kapcsolódóan. A Szociális kerekasztal és a Fogyatékosságügyi kerekasztal rendezvényünkön többek között Turgonyi Dániel alpolgármester a Családon belüli erőszak, útvesztők, kiutak, megoldások címmel tart előadást, Busi Zoltán, az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ vezetője pedig az intézményben a pszichiátriai betegek közösségi alapellátásának bevezetéséről számol be.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság