Térítésmentesen igényelhető madárodú és madáretető – Segítsük szárnyas barátainkat a hidegben is!

Hírek Zöld iroda Kiemelt hírek
Közzétéve:

A klíma- és környezetvédelemért felelős alpolgármester, Burján Ferenc kezdeményezésére Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat az idei évben is meghirdeti a madárodú és madáretető akcióját, amelynek a madarak védelme mellett célja a lakosság, a felnőttek és a gyerekek környezettudatos magatartásának alakítása, szemléletének formálása.

A madáretetőket és odúkat az Óbudai Rehabilitáció és Foglalkoztatási Központban készítették a kerületben élő és dolgozó megváltozott munkaképességű emberek. Így fenntarthatósági stratégiánknak nemcsak a környezetvédelmi, de a társadalmi pillére is megvalósul, továbbá nyertes pályázóink egy igazi helyi, óbudai terméket kapnak kézhez.

Rendszeresen etessünk

Télen nem minden madarunk vonul melegebb tájakra, számos faj marad itthon. A tőlünk északabbra fekvő, mostohább téli klímájú területek madarai számára pedig sok esetben Magyarország jelenti a telelőterületet.

A téli madáretetés a legtöbb fajt érintő, akár hat hónapon át tartó, éppen ezért az egyik legfontosabb madárvédelmi tevékenység. Magyarországon az első fagyok beköszöntétől, november elejétől március végéig tart ez az időszak.

Ha elkezdjük az etetést, folytatnunk kell, rendszeresen, mert a madarak számítanak az élelemre, és fagyos időszakban nem biztos, hogy van erejük új élelemforrást felkeresni. Ne csak az etetésről gondoskodjunk, hanem a vízutánpótlás biztosításáról is, hiszen az ivóvíz ugyan olyan fontos a madaraknak is, mint az élelem.

A fagyok elmúltáig

Általánosságban az első fagyos éjszakák beköszöntével – november elejétől – már tehetünk ki madáreledelt.

A téli madáretetést nagyjából a fagyok elmúltával fejezhetjük be, azaz március végén. Érdemes egyre kevesebb eleség kihelyezésével „leszoktatni” őket az etetésről, de magunk is észre fogjuk venni, hogy már nem ürülnek ki teljesen az etetők egyik napról a másikra.

Milyen eleségeket adhatunk a madaraknak?

  • Magvakat, de semmiképp ne sózott, pörkölt magvakat!
  • Gyümölcsöket, bogyókat: almát, körtét, szőlőt, csipkét, kökényt.
  • Állati zsiradékokat: marhafaggyút, sótlan szalonnát, ipari tepertőt, vajat, sótlan sonkát, túrót.
  • Továbbá: főtt tésztát, főtt rizst, főtt zöldségeket, főtt répát, keményre főtt tojást, lisztkukacot.

FONTOS: mi ne kerüljön a madáretetőbe?

Kenyér, kalács, liszt, kifli, zsemle, ropi, nyers tészta, gépsonka, száraz kutyaeledel, étkezési fűszerezett tepertő, morzsa, paprikás szalonna, sós és pörkölt magvak, sós sajt, csipszek, pattogatott kukorica, nyers rizs, nyers galuskatészta.

Telepítsünk odút az etető közelébe

A téli madárvédelem korántsem merül ki a madarak táplálék-, és vízutánpótlásának biztosításában. Ennél jelentősen többet tehetünk az odúköltő énekesmadarakért azzal, ha odúkat is telepítünk az etetők közelében.

Ezek a fajok ugyanis a közhiedelemmel ellentétben nem csak a költési időszakban használják a fák üregeit, épületek hasadékait. Téli túlélési stratégiájuk fontos része a szélvédett, kiegyensúlyozott hőmérsékletű éjszakázó üregek akár közös használata is.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat térítésmentesen biztosít a lakosság részére – harmadik kerületi lakcímkártya bemutatása mellett – madárodút vagy madáretetőt.

Minden harmadik kerületi lakosnak lehetősége van igényelni 1 darab madárodút vagy 1 darab madáretetőt, a KÉSZLET EREJÉIG.

Az akció időtartama: 2023. február 3-10.

Az igényeket – a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig – folyamatosan fogadja be az önkormányzat. A kiadható madárodú és madáretető száma korlátozott, a pályázat befogadása érkezési sorrendbe történik és a rendelkezésre álló mennyiség erejéig tudjuk biztosítani!

Regisztrálni az alábbi linken lehet: obuda.hu/madarvedelem

Pályázni a következő feltételek mellett lehet:

  1. harmadik kerületi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel való rendelkezés,
  2.  szakmai előadáson való részvétel.

Átadás ideje: 2023.02.16. csütörtök 17 óra, a szakmai előadás kezdete, mely előtt a helyszínen egy órával regisztrálni szükséges.

Helyszín: Békás­me­gyer Csobánka téri Közös­ségi Ház

Cím: 1039 Buda­pest, Cso­bánka tér 5.

Köszönjük, hogy Önök is partnereink abban, hogy megóvjuk Óbuda-Békásmegyer növény- és állatvilágát, és hogy egy jövőálló, fenntartható, környezetbarát harmadik kerületet építsünk!

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság