Tini Tanya harminc éve Békáson

Hírek
Közzétéve:

csobánka tér tini tanya kifözde_02
 – Nyugdíj mellett dolgozunk, ma már inkább kedvtelésből vezetjük a családi üzletet. Na meg azért, hogy a lányunk egyszer majd átvehesse tőlünk – árulta el Kemény Attila, aki az év végén ünnepelte saját étterme, a békásmegyeri Tini Tanya alapításának harmincadik évfordulóját.
Leves, főzelék
A család 1976-ban költözött Békásmegyerre. Kemény Attila profi vendéglátós szakember, szállodai szakácsként dolgozott hosszú időn keresztül, később – még a szocializmus évei alatt – a vállalkozásba is belekóstolt: tizenkét évig volt gebines.
– Aztán a nyolcvanas évek elején jött a lehetőség: meg lehetett pályázni az új üzlethelyiségeket. Ekkor döntöttünk a családi vállalkozás mellett. A feleségemmel ketten visszük a boltot, és ma már az egyetemista lányunk is besegít – mondta a tulajdonos.
A három évtizednyi siker titkát Kemény Attila így foglalta össze:
– Minőségi ételeket készítünk változatosan: az étlap naponta alakul. És mindezt elfogadható áron. A legtöbben a levesekért és a főzelékekért jönnek, amit sokan hazavisznek, hogy ne kelljen otthon főzni.
csobánka tér tini tanya kifözde_01
Tovább adni!
A hazai gazdasági környezet változását jelzi a Tini Tanya vendégkörének átalakulása.
– A nevünk Tini Tanya, ennek ellenére ma már nagyon sok a nyugdíjas korú vendégünk is – mondta Kemény Attila, aki szerint a hely népszerűségét növeli, hogy dohánytermékeket és alkoholt sosem árusítottak. – Amikor a válság miatt fogyatkozni kezdett a vendégkörünk, kiváltottam az engedélyt alkoholmérésre, aztán mégsem éltünk a lehetőséggel. A Tini Tanya továbbra is megmaradt nemdohányzó, alkoholmentes étteremnek.
A hetedik ikszben járó Kemény Attila és felesége előtt az a cél lebeg, hogy egyszer majd átadhassák a vállalkozást a lányuknak.
– Még vagy négy-öt évig nem tervezzük a visszavonulást, amíg a lányunk el nem végzi az egyetemet. Örülnénk, ha ő vinné tovább a boltot, hiszen így fennmaradna, amit felépítettünk, és neki sem kellene állásért pályáznia. Persze minden attól függ, ő hogy dönt az egyetem végén, és lesz-e, aki betársuljon hozzá. Addig dolgozunk tovább a régi szorgalommal és örömmel. Úgyhogy továbbra is várjuk a békásiakat a Tini Tanyára.
K. Gy.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság