Az isztambuli Mimar Sinan College és a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium évek óta kiváló kapcsolatot ápol egymással, amelynek részeként évente diákcsereprogramot szerveztek, ahogy már beszámoltunk erről a tavalyi évben. A két intézmény közös célja, hogy diákjaik személyesen is megtapasztalják egymás országának mindennapjait, oktatási kultúráját és értékeit. A csereprogramhoz Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata is támogatást nyújtott, erősítve a kerület testvérvárosi kapcsolatát Isztambul Büyükcekmece városrészével.
A budapesti diákok ötnapos isztambuli látogatásuk során nemcsak tanórákon vettek részt, hanem mélyebb betekintést nyertek a török oktatási rendszer működésébe is – az óvodától a középiskoláig. A közös tanulás és az angol nyelvű feladatok, valamint az olyan tantárgyak, mint az irodalom, a robotika vagy az asztronómia lehetőséget teremtettek arra, hogy a fiatalok megismerjék egymás tanulási szokásait, gondolkodásmódját és iskolai életét.
Külön köszönet illeti testvérvárosunk, Büyükcekmece Polgármesteri Hivatalát, akik lehetőséget biztosítottak arra, hogy a diákok a hivatal működésébe is betekintést nyerjenek.
A projekt következő állomása 2026 márciusában lesz, amikor a török diákok látogatnak Budapestre. A szervezés már megkezdődött, a magyar tanintézmény célja méltó fogadtatás biztosítása Törökországból érkező vendégeik számára.




