Kerületi áldozatsegítő programunkat immár három éve hívtuk életre. Többek között azzal a céllal, hogy a családon belüli erőszak áldozatait szakszerű, valódi, megértő támogatáshoz juttassuk, emellett a velük kapcsolatba kerülő szakemberek számára naprakész információkat biztosítsunk, és mi, a témában laikusok minél többet tudjunk meg arról, hogyan ismerhetjük fel környezetünkben az érintetteket és mit tehetünk biztonságos megsegítésükért.
Az év végéhez közeledve ezúttal válogattunk azokból a konkrét lépésekből, amelyeket Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Áldozatsegítő Programja eddig tett a fenti célok elérése érdekében. És megköszönjük: a bennünket támogató szakértőknek (a NANE és a PATENT Egyesület munkatársainak), hogy a közös munkában tudásukat, tapasztalataikat megosztják velünk; az általunk elért kerületi szakembereknek, hogy nyitottak új ismeretek és szempontok befogadására, alkalmazására; a hozzánk csatlakozó kerületi lakosoknak, hogy érzékenyítő programjaink aktív résztvevői.
Jogsegély és áldozatsegítő lakások − az áldozatok támogatása
Ingyenes jogsegély-szolgáltatásunk minden hónapban személyesen elérhető azon harmadik kerületi lakosok számára, akik bántalmazást éltek meg, erőszak áldozataivá váltak és jogi segítségre szorulnak.
Öt áldozatsegítő önismereti csoportot indítottunk el, amelyek során fontos a résztvevők megerősítése, az áldozati bűntudat enyhítése, és úgy kialakítani a kereteket, hogy azok biztonságosak legyenek a résztvevők számára, és ebből kiindulva feldolgozzák az életükben lévő biztonság témáját.
Négyízben hirdettünk meg ingyenes művészeti traumafeldolgozó workshopot. A műhelymunkában a közös alkotás, a párbeszéd és az együttlét határozta meg a feldolgozás folyamatát.
Három áldozatsegítő lakást alakítottunk ki érintett családok számára, a program részeként az újrakezdést segítő szolgáltatáscsomaggal is készültünk, többek között anyagi és lelki támogatással.
Szakemberek képzése és érzékenyítése
Összesen több mint 250 órányi képzést és érzékenyítést tartottunk szakemberek és az áldozatokkal nagyobb eséllyel kapcsolatba kerülő személyek számára, így elértünk többek között rendőröket, szociális dolgozókat, háziorvosokat, védőnőket, civil szervezetek munkatársait és szépségipari dolgozókat.
Mindemellett szakmai munkánk része volt szakmaközi kerekasztal beszélgetések szervezése és új szakmai protokollok írása.
Minden a párkapcsolati erőszak dinamikájáról − biztonsági kisokosunk
Az Újrakezdés és biztonság című kiadványunkban többek között részletesen bemutatjuk a párkapcsolati erőszak dinamikáját. A bántalmazó kapcsolat ciklusairól, az erőszak különböző fajtáiról és azok figyelmeztető jeleiről találunk információkat a kisokosban.
Kiadványunk arra szintén kitér, hogy a bántalmazás milyen hatással van a családban nevelt gyermekekre. Ehhez kapcsolódóan részletes információkat tartalmaz a gyermekelhelyezési kérdésekről és a láthatás szabályairól.
Igyekszünk gyakorlati tudnivalókat is nyújtani, így biztonsági kisokosunk például segítséget adhat a személyes biztonsági terv elkészítéséhez. Mindemellett tájékoztatunk arról, hogy hova fordulhat segítségért a párkapcsolati bántalmazás áldozata.
A biztonsági kisokos online is elérhető.
Középpontban: művészet és erőszak − lakossági érzékenyítés
Áldozatsegítő programunk fontos feladatának tekinti, hogy minél több információt, minél több szempontú megközelítést ismerhessenek meg az áldozatok mellett a kerületi közösség tagjai is. Így többek között plakát- és közösségi médiakampányokat, panelbeszélgetéseket szerveztünk a családon belüli erőszakkal kapcsolatos különböző témákban.
Szakértők, érintettek és érdeklődők együtt járhattunk körbe olyan kérdéseket, mint például a művészet és erőszak kapcsolata, az erőszak ábrázolása és megítélése a médiumokban, gyermekek a családon belüli erőszak középpontjában, hogyan készüljön fel az áldozat a bántalmazó kapcsolat elhagyására és amiről ritkábban beszélünk: az időskori abúzus.
Mindehhez kapcsolódott „Az erőszak és én” című fotókiállításunk az Esernyős Galériában, valamint Néma tanúk kitelepüléseink, amelyek párkapcsolati, családi erőszak következtében meghalt nők történeteit mutatták be.
Színdarab, prevenciós műhelymunka − idősekhez és fiatalokhoz is szólunk
A „Kérsz Teát?” színdarabhoz kapcsolódó prevenciós workshopunk fiatalokhoz szólt, amely a szexuális önrendelkezéshez, beleegyezéshez vagy annak hiányához kapcsolódóan mutat be különböző helyzeteket. És prevenciós foglalkozásokat tartottunk a Jövőbarát Egyesülettel együttműködésben hátrányos helyzetű fiatalok számára.
Időseknek szóló szakmai műhelymunkát vittünk el kilenc alkalommal kerületi idősklubjainkba. Célunk a nők elleni párkapcsolati erőszak – azon belül az idős nőket érő erőszak – témájának bemutatása, általános információátadás és érzékenyítés volt. Emellett feladatunk volt a laikus segítői szerep lehetőségeinek felvázolása, annak átadása, hogyan tudjuk felismerni, ha valaki a környezetünkben bántalmazás áldozata, és hogyan tudjuk nem-szakember segítőként támogatni az áldozatokat.
Jövőre folytatjuk a munkát, több műfajban: eseményeket, kiállításokat, képzéseket szervezünk. Kövessék honlapunkat további hírekért információkért!
(Számos áldozatsegítő munkánk az FSZA 2023-32 kódszámú, „Párkapcsolati és családon belüli erőszak áldozatainak segítése Óbuda-Békásmegyeren” című projekt keretén belül, a Fővárosi Szolidaritási Alap támogatásával valósult meg.)
