Új autót kapott a rendőrség

Hírek
Közzétéve:

DSC_2723Az önkormányzat által vásárolt autót Horváth Antal r. alezredes a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitányságának vezetője Bús Balázs polgármestertől vehette át. A kerület vezetője elmondta, hogy bár az önkormányzatnak nem feladata, hogy ehhez hasonló segítséget nyújtson, mégis a kerület egészének javát szolgálja, hogy támogatják a rendőrség munkáját a közbiztonság érdekében. Az önkormányzat a felmerülő igények alapján minden évben különböző eszközöket, számítástechnikai berendezéseket adományoz a rendőrségnek. Idén 41 térfigyelő kamera létesítésének közreműködésével is hozzájárult a kerület biztonságához. Abból a forrásból, amit közbiztonságra különítettek el, nem csak a rendőrségnek, hanem a katasztrófavédelemnek és a tűzoltóságnak is segítenek. DSC_2733Óriási segítséget jelent a rendőrkapitányságnak az önkormányzat támogatása, amely az évek alatt kialakult jó kapcsolatnak köszönhető, – mondta Horváth Antal rendőrkapitány és hozzátette, olyan eszközöket kérnek, amelyek valóban hatékonyabbá és jobbá tudják tenni a mindennapi munkájukat. Ez az autó is hozzájárul, hogy a lehető leghamarabb érjenek ki a bajbajutottakhoz a különböző helyszínekre.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság