Új bérlakások építését tervezi az önkormányzat

Hírek
Közzétéve:

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata évről évre különböző módon támogatja a kerületiek, köztük a fiatalok lakhatását. Az elmúlt 5 évben lakáspályázat útján összesen 480 lakást biztosított kerületben élőknek, amelyből 240 lakásba fiatalok költözhettek be. További több száz óbudai családnak lakbértámogatással sikerült javítani az életkörülményein és lakhatási problémáin. Az önkormányzat felismerve azt a tényt, hogy a kerület egyre vonzóbb a fiatalok számára úgy döntött, hogy a Pünkösdfürdő – Hatvany Lajos utcák találkozásánál lévő, mostanáig az Ideiglenes piacnak helyt adó területre, mint a majdani bérlakások lehetséges helyszínére tanulmánytervet készíttet bérlakások építésére.

A munka két fázisban készül. Augusztusra zárult le a „megalapozó tanulmány és javasolt stratégia” munkarész kidolgozása. Ez a szűkebb és tágabb lakáspiaci és lakáspolitikai helyzet áttekintésével, jó példák bemutatásával, a helyszínre vonatkozó építési sajátosságok (pl. szabályozás) vizsgálatát tartalmazza, illetve nagyvonalakban beépítési verziókat is felvázol. A megalapozó tanulmányterv szerint a területen 150-200 lakás is építhető.

Ezt követően, a második fázisban készül el a bérlakásépítés lehetőségét tartalmazó részletes fejlesztési program. Ez előreláthatólag az év végére (december 31.) készül el.

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Érkezik az idei év első nagy hőhulláma – Másodfokú hőségriasztást rendelnek el az egész országra

Hírek
Közzétéve:

Közlemény

Hírek Aktuális ügyek
Közzétéve:

Ingyenes e-learning anyag a sportoló gyerekek szüleinek