Új bizottsági struktúra – Öten tettek hivatali esküt

Hírek
Közzétéve:

Az új bizottsági struktúra a frakciószövetség képviselőivel folytatott egyeztetések alapján született, majd dr. Kiss László a polgármesteri döntéshozatal során határozott róla.

Három kiemelt feladat tekintetében a frakciószövetség képviselői új tanácsnokok kinevezését javasolták: az egészségügyi, a szociális, valamint városfejlesztési területre.

A bizottsági struktúra átalakításával – a korábbi hat bizottságból négy lett – az önkormányzat több mint 12 millió forintot takarít meg (az új tanácsnokok megválasztását, valamint a megüresedő alpolgármesteri tisztség tiszteletdíját is figyelembe véve éves szinten több mint 20 millió forint megtakarítást jelent).

Az új bizottsági struktúra:

Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bizottság (SZELB)
Civil, Ifjúsági, Kulturális, Oktatási, Nemzetiségi és Turisztikai Bizottság (CIKONT)
Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság (VKB)
Pénzügyi, Tulajdonosi és VagyonnyiIatkozat-kezelő Bizottság (PTVB)

 

A Polgármesteri Hivatal Tanácstermében esküt tettek:

Havadi Elza
Soltész Emese
Marencsák Dávid
Kovács Gerzson

A Csapó Harold Gábor lemondásával megüresedett képviselői helyet a továbbiakban Gyepes Ádám tölti be, akit a Civil, Ifjúsági, Kulturális, Oktatási, Nemzetiségi és Turisztikai Bizottság (CIKONT) tagjának, valamint Sport Tanácsnoknak választottak meg. Gyepes Ádám is letette hivatali esküjét. Vele készült interjúnkat a napokban olvashatják.

 

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság