
Budapesten 1920-ban létesítették a később mindenki által ismertté vált Viktória Harisnyagyárat, 1924-ben pedig a Guttmann és Fekete kötő-szövő üzemeket. Az 1949-es államosítás után az üzemek egy része megszűnt, a kisebb harisnyagyártó üzemeket pedig beolvasztották az 1951-ben létrehozott Budapesti Harisnyagyárba, amelynek központja Óbudára, a Filatorigáti Textilművek épületeibe került.
A gyár központi épületében folyt a harisnyagyártás. A hatalmas terekben kötőgépek százai zakatoltak. A munkások három műszakban dolgoztak, többek között a kötödében, a nyersmegmunkálóban, és a formázóban. Az 1970-es évekre a gyár évente körülbelül 80 millió pár harisnyát termelt, ennek egy részét exportra.
Az óbudai Harisnyagyárban alakult meg az első munkásnőkből álló állami díjas szocialista brigád, Felszabadulás brigád néven. A kilenctagú munkaközösség asszonyai az 1960-as években és az 1970-es évek első felében a Budapesti Harisnyagyár egyik formázóműhelyében zoknik, harisnyák gyártásával, formázásával, valamint gyártásközi minőség-ellenőrzéssel foglalkoztak. Az óbudai Harisnyagyárban dolgozók közéleti aktivitását jellemzi, hogy két munkásnő, Swierczek Györgyné és Dési Zoltánné országgyűlési képviselők lettek. 1968. október 25-én Kádár János is ellátogatott a gyárba. A munkásnők 1970-ben megkapták a Magyar Népköztársaság Állami Díjának III. fokozatát, „szocialista brigádjuk teljesítményének elismeréséül”. A kitüntetésben nagy valószínűséggel szerepet játszott az, hogy a munkaközösség agilis vezetője már az 1960-as évek elején levelezett Kádár Jánossal.

