Új mászóka is épült az Óbudai Vackor Óvodában a Közösségi Költségvetés 2020 programunkon elnyert összegből

Hírek
Közzétéve:

A Vackor Óvoda csapata színes programokkal igyekszik megvalósítani nevelési céljait, amelyeknek középpontjában a játék, a mozgás és a kommunikáció fejlesztése áll. Teszik mindezt azért, hogy az óvodások érzelmi biztonságban, képességeiket kibontakoztatva fejlődhessenek.

„Büszke vagyok a kollégáim elhivatottságára, ahogyan arra is, hogy mindig számíthatunk szülői közösségünk támogatására – mondta Jagoschitzné Magócs Szilvia óvodavezető. – Így munkatársaim mellett nekik is köszönöm ezt a lehetőséget. Nélkülük, az ő szavazataik nélkül nem sikerülhetett volna, hogy ötmillió forintot intézményük fejlesztésére költhessünk.”

A napi, változatos mozgás biztosítása tehát a Vackorban a pedagógiai munka egyik sarokköve, különösen a szabadban. Az óvodaudvaron álló, a nagyobb gyermekeket váró mászóka már megszolgálta az idejét.

„Tizenöt éves is elmúlt, eldöntöttük, keretünkből költünk erre is, lecseréljük ezt is új kerti mászókára, a környékét pedig beborítjuk gumiszőnyeggel, amelyen nemcsak ugrálni lehet, hanem biztonságossá is teszi a környezetet. Már készen is vagyunk, így megújult udvarral várjuk vissza a gyerekeket a nyitás után.”

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság