Új, nyilvános illemhelyek a bokrok helyett

Hírek
Közzétéve:

2020 helyett már idén kulturált körülményeket teremtett a Sziget Kft. a Hajógyári sziget csúszdás játszóterénél nyilvános WC-k telepítésével. A III. kerületi gyermekes családok szívesen töltik szabadidejüket a csúszdaparkban, ezért Óbuda-Békásmegyer polgármestere már korábban is szorgalmazta a Fővárosi Önkormányzatnál az illemhelyek kiépítését a területen.

Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere az illemhelyek átadásakor hangsúlyozta, azért is szorgalmazta az illemhelyek mielőbbi telepítését, mert egy terület megújításánál fontos, hogy városképileg is tetszetőssé váljon, funkcionálisan az ott élők igényeihez igazodjon, de a szabadidejüket ott töltők kényelme érdekében még hosszú évekig kulturált és tiszta is maradhasson. „A III. kerületben zajló közösségi tervezések bebizonyították számunkra, hogy egy terület megújítása kapcsán már az előkészítési folyamatokba be kell vonni a területet használókat, hogy minden olyan infrastrukturális fejlesztés megvalósulhasson, amely garantálja mindezt. Ilyenek például a kézmosást is lehetővé tevő ivókutak, egy-egy napvitorla, szemetesek, illetve az emberi szükségleteknek megfelelően a nyilvános illemhelyek. Utóbbiakra a játszótereken nagyon nagy igény van.”

A polgármester szerint a sziget játszótere környezetében már halaszthatatlan volt az illemhelyek biztosítása, hiszen ott akár egy egész napot is eltöltenek a gyerekek szüleikkel, (akik korábban más megoldást nem találva gyakran a bokrokat használták dolguk elvégzésére). „Örömömre szolgál, hogy az engem megkereső édesanyákat és gyermekeiket megnyugtató körülmények fogadják mostantól ezen a játszótéren is” – tette hozzá a III. kerület vezetője.

Mostantól tehát 1 darab mozgássérült WC pelenkázóval és kézmosóval, 6 női WC, 4 férfi WC és 4 piszoár áll ingyenesen a látogatók rendelkezésére. Az illemhely a Sziget Kft. üzemeltetésében állandó személyzettel rendelkezik, tavasztól őszig szolgálja a szigetre látogatókat.

Gerendai Károly a Sziget Kft. ügyvezetője elmondta, hogy miután számukra fontos a Sziget állapota, felajánlották, hogy a bérleti díj megfizetése mellett számos fejlesztést is elvégeznek az elkövetkező időben. A Sziget fesztivál szervezője 5 évre megkapta a használatbavételi engedélyt Budapest Főváros Önkormányzatától. A megállapodás része az is, hogy 2020-ig vállalták egyek mellett a nyilvános WC-k telepítését is. „Mi is, akik ott dolgozunk, nap mint nap a területen járunk-kelünk, úgy éreztük, hogy nagy szükség volt már egy ilyen szolgáltatásra, mert a szülőket és a gyerekeket is megkíméli a kényelmetlen helyzetektől.”

A Hajógyári szigeten a Sziget Kft. beruházásában, a kerületi önkormányzattal együttműködve megvalósult már egy futókör a hozzá kapcsolódó infrastruktúrával: közvilágítással, padokkal, szemetesekkel. Ezen kívül a fesztivál szervezője több hektáron parkosított eddig is, és ezt a munkát folytatják a jövőben is, ahogy a Hajógyári sziget útjai is meg fognak újulni a következő egy-két évben.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság