Fenntarthatóság Tere címmel indított új kezdeményezést Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat, melyhez elsőként közel ötven, helyben is érdekelt vállalat, civil szervezet csatlakozott. A kezdeményezés célja, hogy közös, helyben működő platformként bemutasson már jól működő gyakorlatokat, segítse a helyi civil-vállalati együttműködéseket és folyamatos lendületet adjon a kerület fenntarthatósági törekvéseknek.
A Civil Üzleti Iskolával indította be Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a tavalyi évben a partnerségi együttműködéseket annak érdekében, hogy civil szervezeteknek mutasson utat, hogyan érdemes helyi cégekkel, intézményekkel együttműködni.
„A Fenntarthatóság Tere kezdeményezés egy következő szint e partnerségi munkában, hiszen a kerületben lévő, a fenntarthatósági tevékenységekben is nagy szerepet vállaló vállalatokkal, intézményekkel, civil szervezetekkel közösen most a jövőálló kerület kiépítését szolgáló innovatív megoldásokat keressük” – mondta el Baráth Andrea, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Fenntarthatósági, Ifjúsági, Civil, Nemzetiségi Osztályának vezetője. „Hiszünk abban, hogy olyan partnerségek, egymásra találások tudnak születni a kerületben akár e program égisze alatt is tudják segíteni a jó ügyek, fontos társadalmi és környezeti kérdések megoldását” – tette hozzá az osztályvezető.
Az első Fenntarthatóság Tere műhelymunka keretében úgynevezett „World Café” módszerrel vitatták meg a résztvevők az önkéntesség témáját, keresve azokat a pontokat, ahol hatékonyabbá tehető a kerületben működő ügyek mentén a vállalatok, intézmények becsatornázása.
Önkéntesség, fenntarthatóság és felelősségvállalás témakörében tartott előadást egy-egy vállalati, civil és önkormányzati oldalról érkező résztvevő: Klein-Stiller Éva, az ALTEO Nyrt. Fenntarthatósági és IIR menedzsere, Divinyi Éva, a Maradjanak a FÁK a Rómain csoport tagja és Kiss Katalin, Óbuda-Békásmegyer fenntarthatósági szakértője.
A most első alkalommal megrendezésre kerülő pop-up esemény és egyben közösség kimondott célja, hogy valamennyi, a fenntarthatóság iránt elkötelezett, a kerületben érdekelt vállalatot, intézményt és civil szervezetet bevonja és együttműködővé tegye e lokálisan is nagy hatással bíró munkában.