Új vezető az Esernyős élén

Hírek
Közzétéve:

– Szeretnénk bemutatni olvasóinknak. Mit tudhatunk önről? Milyen szerepet tölt be az Esernyős történetében?

– Eddig is nagyszerű lehetőség volt számomra, hogy a galéria és egyben az Esernyős kulturális területének vezetésével egy remek csapat tagjaként járuljak hozzá a kerület sokszínű programkínálatához. Egyebek mellett a biciklis reggelik szervezése is a feladataim közé tartozott. A 2014 augusztusi nyitás óta dolgozom az Esernyősben, szemtanúja és tevékeny segítője voltam annak a folyamatnak, ahogy valóra válik egy vízió, és egy kitűnő adottságokkal rendelkező kávézóból közösségi színtér, meghatározó kulturális és turisztikai találkozóhely születik. Ezért is érzem megtisztelőnek a bizalmat, hogy a jövőben immár ügyvezetőként irányíthatom az Esernyős működését.

– Mi a tapasztalata, mekkora az érdeklődés a kortárs képzőművészet iránt Óbudán?

– A kortárs művészet mindig izgalmas, de egyben kockázatokat is rejt, támogatás nélkül nehezen jutna nyilvánossághoz. A kerület viszont kiemelkedő módon támogatja a helyi képzőművészeti életet, nemcsak az Esernyős Galéria megnyitásával, hanem azokkal az évről évre megújuló impulzusokkal, amiket az óbudai tárlatok megrendezése jelent. Fontos események ezek, a galéria bázisát alapozzák meg, amelyhez minden évben figyelemreméltó hazai képzőművészek anyagaiból szervezünk kiállítást és tárlatot adunk a Budapest Art Market vagy a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaihoz. Ez a kettősség határozza meg a galériát, egyre nagyobb közönséget mozgatva meg.

– Mi az, amit követni szeretne az Esernyős vezetésében? Milyen új elképzelései vannak?

– Óbudában az az érdekes, hogy egyszerre klasszikus és innovatív városrész, létezik benne egy komoly hagyomány, egy erős lokálpatriotizmus, de az itt lakókban van egy nagyfokú nyitottság is a világra. A kulturális kínálatunk és a turisztikai célkitűzésünk is hasonló értékeket fog követni. Ezzel valójában az eddigi munkát folytatjuk, de igyekszünk még inkább kibontani a tartalmat. Szeretnénk, ha az Esernyős nemcsak a kerület minőségi programokat közvetítő intézményei közt kapna helyet, hanem sikerülne kaput is nyitni. Egyrészt szeretnénk valami megszokottól eltérőt nyújtani a kerületi közönségnek, másrészt hatékony kapcsolódási pontként megmutatkozni az idelátogatóknak, hogy aki hozzánk belép, legyen kíváncsi a III. kerület valamennyi értékére. A találkozásnak remek alkalmai lesznek majd a Fő téri nagyrendezvények is, amelyekhez partnerként a jövőben is csatlakozni fogunk.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság