Újabb ügyességi pályákat festettünk a gyerekeknek – Az itt élők is bekapcsolódtak

Hírek
Közzétéve:

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat munkatársai színes ügyességi pályát festettek a kerületben három helyszínen, ahová alkotó kedvű lakosokat is vártak.

„Az őszi akciónknak is nagy sikere volt, így örömmel folytattuk a munkát – mondta dr. Kiss László polgármester. – Köszönjük szépen mindenkinek, kicsiknek és nagyoknak, akik segítettek az ügyességi pályák felfestésében!”

Elfogadva meghívásunkat, az alkotásba lelkes környékbeliek is bekapcsolódtak, hogy a pályák minél színesebbek legyenek, és a gyerekek minél hamarabb birtokba vehessék.

Így a Holdudvar parkban, a Silvanus sétányon és a Gyógyszergyár utcában a játszótereken a sok-sok színben pompázó, sokféle játékra hívogató pályákon a gyerekek már ugrálhatnak is, és próbára tehetik ügyességüket az idei gyereknapon.

A következő hetekben – ahogyan az időjárás engedi – folytatjuk az ügyességi pályák felfestését a kerületi játszótereken.

 

Munkában az alkotók a Holdudvar parkban:

 

 

 

 

 

 

A Silvanus sétány csapata is igen kreatívan dolgozott:

 

 

 

 

 

 

A Gyógyszergyár utcai játszótéren szintén gyönyörű pályák születtek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság