Újévi koncert a Kiscelli kastélyban

Hírek
Közzétéve:

Pénteken este a városrész életében fontos tisztséget betöltő vendégek társasági eseményének adott otthont a Kiscelli kastély és hozzá kapcsolódó egykori trinitárius templomrom. A meghívást mások mellett Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke és Menczer Erzsébet országgyűlési képviselő is elfogadta. Az est háziasszonya idén Novodomszky Éva volt.
uújévi koncert 2014_1
A 2014-es év meghatározó eseményére hívta fel Bús Balázs polgármester beszédének elején a hallgatóság figyelmét. Úgy fogalmazott: Az elmúlt évek munkájáról három választáson is ítéletet mondhatunk, irányt szabhatunk az Európai Unió, Magyarország és Óbuda-Békásmegyer jövőbeni útjának. Ebben az évben lehetőség nyílik arra, hogy meghatározzuk, milyen feltételek között, milyen értékek mentén, milyen társadalmi, gazdasági és kulturális közegben szeretnénk élni. Az  óbudaiak pedig véleményt mondhatnak az eddigi döntésekről, a fejlesztésekről, a közösségek megerősítése érdekében tett lépésekről.
Óbuda jövőbeni városképéről szólva Jahn Gehl dán építészt idézve azt mondta, a várost vissza kell adni az embereknek. Alkalmassá kell tenni a kapcsolatteremtésre, mert az ember legfontosabb szükséglete a többi ember társasága. Városvezetői munkájának legfőbb törekvéseként a helyi közösségek megerősítését, illetve létrejöttük ösztönzését jelölte meg. A 2013-as év történései közül a  “legkiélezettebb” eseményének nevezte a dunai árvizet, illetve a társasházi házrobbanást.  Aláhúzta, mindkét  esetben megmutatkozott a helyi szolidaritás. “A dunai árvíz fölött sikerült közös összefogással úrrá lennünk, a bajba jutottaknak pedig segítő kezet nyújtanunk a Pacsirtamező utcai katasztrófa nyomán” – mondta.
Beszéde végén köszönetét fejezte ki a pártok helyi képviselőinek, a civil szervezetek vezetőinek és a helyi vállalkozások irányítóinak, amiért sikerült Óbuda ügyeit a pártpolitika fölé emelni, és az itt élők érdekeiért együtt dolgozni. Végül külön köszöntötte a koncert előadóit, az Óbudai Danubia Zenekar művészeit és karmesterét, Héja Domonkost.
Az ünnepi hangversenyen Csajkovszkij C-dur vonósszerenádja, illetve Dvorák  E-dur vonósszerenádja hangzott el.
 
 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság