Vasas Óbuda röplabdacsapata ismét duplázna

Hírek
Közzétéve:

Ismétlésre készül a Vasas Óbuda női röplabdacsapata, azaz az elmúlt idényhez hasonlóan megint a legjobb akar lenni a hazai bajnoki és kupaküzdelmekben. A sajtótájékoztatón bemutatták a csapat új játékosát is, az amerikai egyetemi bajnokságból érkezett Sareea Freemant.

vasa sajtáj

Bús Balázs, a III. kerület polgármestere emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat két éve fűzte szorosabbra kapcsolatát a röplabdaszakosztállyal, és ez idő alatt szinte mindent megnyert a csapat a különböző korosztályokban.

Markovits László, a Vasas SC elnöke büszkén jelentette ki, hogy nincs még egy klub, amely egy sportágban felnőtt, junior, ifi és serdülő csapatával is bajnok tudott lenni.

Vatai Gabriella, a röplabda-szakosztály igazgatója nem tagadta, hogy szélmalomharcot vívnak, mert a röplabda a TAO-pénzekből részesülő látványsportokkal szemben hátrányban van. Ennek ellenére – mint mondta – egyre több fiatal választja a röplabdát.

Jókay Zoltán vezetőedző az idei célok közül a legfontosabbnak a tavalyi sikerek megismétlését, vagyis a bajnoki cím megvédését és a kupagyőzelem újbóli kiharcolását nevezte, továbbá jelezte, hogy szeretnének a Közép-európai Liga stabil tagjává válni, a Challenge Kupában pedig legalább két kört menni.

Az új játékosról, Sareea Freemanről elhangzott, hogy sokoldalú, több poszton is hasznos, az ugyancsak amerikai Allegra Wellsről pedig kiderült, hogy sérülés miatt visszautazik hazájába, ám az idény második felében számítanak rá.

MTI

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság