Az elmúlt évekhez hasonlóan a fesztiválnak a Békásmegyeri Közösségi Ház adott otthont ahol több, mint 300 óbudai nyugdíjas polgár mutatkozott be műsorával.

A fellépők és felkészítőik a szervezés során különös figyelmet fordítottak arra, hogy a szórakozással együtt kulturális értéket, fontos gondolatokat is közvetítsenek a közönség felé. Így idén is sokszínű, tartalmas előadássorozat szórakoztatta a közönséget. A régi csoportok mellett sok új lelkes előadó műsorát is megtekinthették a nézők.
A színjátszók hol humorral, hol lélekig ható üzenetekkel nyerték el a közönség tetszését. A versmondók a magyar költészet műveiből adtak elő egy csokorra valót. Emellett voltak, akik saját költeményükkel álltak színpadra. Az énekesek, kórusok szebbnél szebb dalaikkal arattak nagy sikert, sokszor a közönség együtt énekelt a fellépőkkel.
A fesztivál programsorozatát hagyományosan a Képzőművészeti és Kézműves Kiállítás nyitotta meg, amelyre idén június 1-jén került sor.



