Zöldítsünk együtt! ‒ Pályázatok belső udvarok és külső homlokzatok zöldítésére

Aktuális Zöld iroda
Közzétéve:

A Fővárosi Önkormányzat anyagi támogatást nyújt ahhoz, hogy a lakóközösségek zöldebbé tegyék belső udvaraikat. Ahogyan a homlokzatok zöldítésére szintén van lehetőség pályázni. Tegyük együtt zöldebbé, szebbé, élhetőbbé városunkat, kerületünket!

Az Égig Érő Fű pályázat immár már harmadik alkalommal került meghirdetésre, kifejezetten olyan társasházak számára, ahol a városi zöldfelületek növelésére egyetlen esély a belső udvar zöldítése. A pályázók 800 ezer és 3 millió forint közötti pénzösszegre pályázhatnak, a beadott munkákat szakértő zsűri bírálja el.

A részletekről a https://egigerofu.budapest.hu/ oldalon lehet tájékozódni, jelentkezés is ezen az oldalon, online nyújtható be. Pályázni 2023. március 3-ig lehet.

A budapesti zöldfelületek növelése érdekében egy másik pályázat is kiírásra került kísérleti jelleggel. Ennek keretében budapesti társasházak, családi házak, lakásszövetkezetek, intézmények az utcai homlokzatuk zöldítésére jelentkezhetnek.

A pályázat keretében a közterülettel határos fal zöldítésére kerülhet sor, amelyet a fővárosi szakcég kivitelez az adott ingatlan tulajdonosainak engedélyével, maga a ház pedig vállalja, hogy minimum 5 évig gondoskodik a zöld homlokzat fenntartásáról.

Ez a pályázat szintén online, a https://homlokzatzoldites.budapest.hu/ oldalon érhető el. Pályázni 2023. február 28-ig lehet.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság