Bud Spencer park Kaszásdűlőn – a képviselő-testület szeptemberben tárgyalhatja

Hírek
Közzétéve:

A Kétfarkú Kutya Párt a napokban felvetette, hogy Kaszásdűlőn, egy eddig névtelen közterületet a nemrégiben elhunyt olasz színészről, Carlo Pedersoli művészneve után Bud Spencerről nevezzenek el. A kezdeményezés ötletére nyitott az önkormányzat vezetése is, ezért a helyi lakossághoz fordul azzal a kérdéssel, hogy:

Támogatják-e, hogy a Búza utca – Köles utca – Szérűskert utca – Zab utca közötti füves terület egy részét Bud Spencerről nevezzék el? (szavazás a cikk alján)

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának elve, hogy a kerület lakosaival közösen, velük egyetértésben és a szabályok betartása mellett hozza meg a helyi polgárokat érintő döntéseket, a közterület-elnevezésekkel kapcsolatban pedig már 2006 óta kikéri a környéken lakók véleményét.

Háromféleképpen mondhat véleményt a lakosság:

  • a Pethe Ferenc téri termelői piacon augusztus 18-án és 25-én a „Közel az emberekhez” feliratú standon jelezhetik támogatásukat vagy ellenvetésüket,
  • véleményt nyilváníthatnak online szavazás segítségével is a obuda.hu weboldalon keresztül, a cikk alján
  • elküldhetik javaslatukat a kozelazemberekhez@obuda.hu email címre.

A közterület-elnevezéssel kapcsolatos szavazás augusztus 28-án éjfélig tart.

A beérkezett szavazatokat összegezve Bús Balázs polgármester Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata szeptemberi képviselő-testületi ülésre beterjeszti a javaslatot, amit jóváhagyás után a közterület-elnevezések tekintetében illetékes fővárosi közgyűlésnek kell megszavaznia.

Köszönjük, hogy támogatja az önkormányzat munkáját az eljárási szabályok betartásában és Ön is részt vesz a kerületiek életét befolyásoló döntések előkészítésében!

SZAVAZZON!

A szavazás lezárult.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság