Két új műfüves pályával gazdagodott a Csicsergő Óvoda

Hírek
Közzétéve:

A nemzetközi Auchan az Ifjúságért Alapítvány 2.000.000 Ft értékű támogatásának köszönhetően két új műfüves pályát alakítottak ki az Óbudai Almáskert Óvoda Csicsergő Tagóvodában, ahol az odajáró gyermekek 10 százaléka sajátos nevelési igényű, autista, Down-szindrómás vagy beszédfogyatékos. A márciusban elkészült, és az Esélyegyenlőség Világnapján, május 5-én átadott, összesen 150 négyzetméternyi műfüves pálya által az óvodába járó 160 többségi és sajátos nevelési igényű gyermek közösen játszhat, mozgásukat együtt fejlesztheti, növelve ezzel a köztük lévő esélyegyenlőséget és elfogadást. Az új műfüves pályákon lehetőség nyílik még több szabadtéri foglalkozás és családi program szervezésére is.

20160505_csicsergo ovoda mufuves palya atadas_SB 4

Kelemen Viktória, Óbuda-Békásmegyer alpolgármestere beszédében kihangsúlyozta, fontos szerepe lesz ennek a sportpályának az itt folyó nevelési munkában is, hisz épp az óvodás kor az, amikor a gyerekek a saját önközpontú világukból kilépnek, és fokozatosan megtanulják a közösségi viselkedés szabályait. A közös játéknak és a csapatsportoknak egyik legjobb terepe lehet egy ilyen műfüves pálya, ahol a kicsik a labdajátékok által megismerkedhetnek a közösségi célokkal, a versenyszellemmel, saját képességeikkel, és remélhetőleg indulataik megfelelő kezelési módjaival is. Ugyancsak új és izgalmas fejezete a speciális nevelési igényű gyermekek integrációjának a közös testmozgás, illetve a csapatjátékokban való részvétel. A győzni akarás közelebb hozhatja a gyermekeket egymáshoz és megalapozhatja a fogyatékkal élőkhöz fűződő helyes magaratást.

A műfüves sportpályák jelentősége, hogy az egészséges életmódra nevelés, a mozgásfejlesztés és az integrált nevelés feltételeit nagymértékben javítják. Az óvodapedagógusok, gyógypedagógusok napi rendszerességgel szerveznek a pályákon mozgásos játékokat, fejlesztő foglalkozásokat. Helyszínként szolgálnak a pályák családi programok, például apák napja, egészségnapok szervezéséhez is – mondta el az óvoda vezetője, Fehér-Kenderesi Noémi.

20160505_csicsergo ovoda mufuves palya atadas_SB 10

Az integráció támogatásán túl az Auchan célja egy hosszú távú együttműködés kialakítása, mely során a gyerekek megismerkedhetnek az áruházlánc szakmáival is. A projekt megvalósulásának fő támogatója az Auchan budakalászi áruháza, amely pártfogóként állt a Csicsergő Gyerekekért Alapítvány mellé. Az együttműködés keretében az áruház fogadja a gyerekeket az óvoda projektjeihez kapcsolódóan, mint például a különféle sport rendezvények, illetve az egészséges táplálkozás és a szelektív hulladékgyűjtés témájában szervezett interaktív programokon. A budakalászi áruház munkatársai emellett részt vesznek az óvoda felújítási és állagmegóvási munkálataiban is.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a budakalászi áruház az Almáskert Óvoda Csicsergő Tagóvodája mellé állhatott. Az óvodát hosszú távú támogatásunkról szeretnénk biztosítani, ezért sok szeretettel várjuk a gyermekeket áruházunkba, ahol megismerkedhetnek a különböző szakmákkal, az egészséges táplálkozással a zöldség- és gyümölcsosztályunkon, illetve a szelektív hulladékgyűjtéssel is” – mesélt a támogatásról Bíró Árpád, a budakalászi Auchan áruház igazgatója.

Az Auchan az Ifjúságért Alapítványt az Auchan Csoport 1996-ban hozta létre, és 2011 óta minden olyan országban meghirdet pályázatokat, amelyben az Auchan jelen van áruházaival. Az alapítvány Magyarországon 2015-ben például a MagikMe kezdeményezése mellé állva segített létrehozni az első integráló játszóteret több helyen Budapesten, például Óbudán a Huszti úti játszótéren.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság