Az önkormányzat által meghirdetett Krúdy-év keretében, az író utolsó lakhelyének közelében emlékeztek az intézmények, civil szervezetek képviselői, illetve Bús Balázs polgármester és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Fráter Zoltán irodalomtörténész beszédében felidézte Krúdy Gyula-, vagy másképp szólva “az élet hajótöröttjének” életét és korának Óbudáját, mely élete alkonyán befogadta őt. A nyírségi táj és Óbuda az író életének két végpontja. A Kéhli vendéglőnek, és a mai Társaskör helyén álló egykori Korona kávéháznak is gyakori vendége volt. Életművének terjedelme vetekszik Jókaiéval, s bár sikeres író volt, de nem volt sikeres ember. Fiatalon jól élt, sokat hódított, sokat éjszakázott. Legnépszerűbb könyve a Vörös postakocsi gyorsan elfogyott és a Szindbád történetek után további rajongókat szerzett. Sokat keresett, de sokat is költött, míg végül, az adósságok elől menekülve Óbudára, vagy ahogy ő nevezte az ódonságok városába ért. 
1933. május 12-én halt meg a “magyar Poust”. Bár halála másnapján Hóman Bálint akkori vallás- és közoktatási miniszter, Krúdy feleségének írt részvéttáviratában elismeri az író érdemeit, de sírja mellett nem állt ott a hivatalos kultúrpolitika képviseletében senki, csupán pincérek, lóversenyzők, cigány zenészek és néhány újságíró kollégája. Az idő múlásával mégis egyre több olvasója akadt, s aki egyszer beleszeretett Krúdy stílusába, többé soha nem teszi félre, Krúdy hangulata egész életén át elkíséri. Lebilincselő, ködös, komótos álomvilágával, a lassú élet kultuszával megújította a magyar prózát. Az emberi lét – születés, szerelem, halál – alapkérdéseit feszegette. Azért népszerű ma is, mert amit mi életünkben elrontottunk, azt az ő világa épségben megőrzi, írásaiban nem borul fel az élet rendje. Műveiben minden színes, mint az álmainkban, “aki az ő mondataira bízza magát, az színeket hall, ízeket lát, illatokat ízlel. Az érzékek mégsem zavarodnak össze, hanem megsokszorozódnak.” Kalandos szerelmi utazás, vidéki fogadók, apró kopott cukrászdák és hosszú beszélgetések adják Krúdy világának keretét.
A jelen Óbudáján tapasztaltakra utalva Fráter Zoltán úgy fogalmazott, “a mesélő kedv iránti igény és az ünnepélyesség szertartása talán mégsem veszett el végleg a világból.”
A megemlékező beszéd után elsőként Bús Balázs és Varga Mihály helyezte el az emlékezés virágait az író szobránál, őket a Krúdy-negyed-, a Krúdy Gyula Általános Iskola-, a Braunhaxler Egyesület és a Tabán Társaság Egyesület képviselői követték.
Az emlékezés egy rövid sétát követően a Krúdy emlékháznál folytatódott, ahol a Krúdy Gyula Irodalmi Kör és a Petőfi Irodalmi Múzeum részéről helyeztek el koszorúkat.
A megemlékezést a Makám Szindbád dala zárta a Krúdy Gyula Általános Iskola kórusának előadásában.
