15 évnyi Danubia

Hírek
Közzétéve:

A műsor egyetlen biztos pontja Prokofjev V. szimfóniája, az estre ugyanis csupa meglepetés műsorral készülnek a zenekar tagjai.
 
Az 1993-ban Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar néven alapított együttes tagjai közül sokan részt vettek és nyertek díjakat nagy nemzetközi versenyeken is, átlagéletkoruk 24 év. Alapítójuk és zenei vezetőjük Héja Domonkos, aki az MTV Karmesterversenyének megnyerése óta markáns egyénisége a zenei életnek. Legtöbb koncertjüket Héja Domonkos vezényli, de felléptek már Wolfgang Gönnenwein, Kobayashi Ken-Ichiro, Kocsis Zoltán, Lukács Ervin, Rico Saccani, Jurij Szimonov és Vásáry Tamás pálcája alatt is.

Nemzetközi sikereiket 1997-ben, a Saarlandi Fesztiválon való megjelenésükkel alapozták meg, ezt követte a 11. Nemzetközi Ifjúsági Fesztiválon való részvétel Valenciában. 2000-ben felléptek Zürichben a Tonhallében és St. Gallenben, valamint a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, ahol a zenekart 12 ország fiatal muzsikusai és egy 200 fős kórus egészítette ki. Ugyancsak ebben az évben szerepeltek a Berlini Konzerthausban, a Hannoveri Expón, valamint a Vatikánban, II. János Pál pápa előtt, a magyar kormány képviseletében a Szentévhez kapcsolódó rendezvénysorozat keretében.

2005-ben az együttes nevet változtatott és két éven át Danubia Szimfonikus Zenekar néven muzsikált tovább. 2007 óta Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata az együttes fenntartója, így lett a nevük Óbudai Danubia Zenekar. A Warner Music Hungary gondozásában eddig három lemezük és egy DVD-jük jelent meg, amelyek mindegyike az itthoni és a külföldi kritikusok és a közönség tetszését is elnyerte.

2009. június 6. 19.30 Zeneakadémia Nagyterem (Budapest) – A 15 éves Danubia Zenekar ünnepi koncertje; Prokofjev: V. szimfónia; Zenei meglepetések; km.: Gyöngyösi Ivett (zongora), Óbudai Danubia Zenekar; vez.: Héja Domonkos

kultura.hu

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság