Hiába a szmogrendelet, nem sokat javult a főváros levegője

Hírek
Közzétéve:
Az Európai Unió irányelve mindössze 35 ilyen napot enged. Budapest már most elérte a 40-et. A Fővárosi Önkormányzat türelmet kért – értesült az RTL Híradó.Eddig egyetlen egyszer rendeltek el szmogriadót Budapesten, januárban. Akkor hol a páros, hol a páratlan rendszámú járművek közlekedhettek, de a rendőrök nem bírságoltak, csak figyelmeztettek. Azóta több tucatszor haladta meg az egészségügyi határértéket a levegő szálló por tartalma, de ezekről nem hallottunk.
A Levegő Munkacsoportnál azt mondják, csak húzzák-halasztják a főváros levegőminőség-javító intézkedéseit, de intézkedés nincs, ezért levelet írtak a főpolgármester-helyettesnek.
Az Európai Unió irányelve szerint mindössze 35 olyan nap lehet egy évben, amikor a szálló por koncentrátum meghaladhatja az egészségügyi határértéket. Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport irodavezetője elmondta, hogy már most a 38-40-ik napnál vagyunk, és előfordulhat, hogy száznál is több napon határérték feletti lesz a szennyezés idén.

A fővárosi vezetés elismeri, hogy van még javítani valójuk, de szerintük sok eredmény is születetett. Például az M0-ás bővítése, vagy a kamionok kiszorítása a belvárosból.
Gonczlik Tamás, a Főpolgármesteri Hivatal környezetvédelmi ügyosztályvezetője elmondta, hogy nem igaz, hogy a főváros nem intézkedett semmit, és hogy a levegő tisztaság folyamatosan javul.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség legfrissebb jelentése szerint Budapest az egyik legszennyezettebb európai nagyváros. Csak a szálló por miatt évente körülbelül kétezer ember hal meg korábban.

Független Hírügynökség

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Dr. Nagy Ernő háziorvosunktól április 9-én veszünk végső búcsút

Hírek
Közzétéve:

Még kevesebb gyorshajtó februárban: dolgoznak traffiboxaink

Hírek
Közzétéve:

Ágaprítási akciót hirdetünk