Kulcsrakész az MTV székháza

Hírek
Közzétéve:

Az új tévészékház ugyan még nem üzemel, egy előnye a régihez képest azonban már nyilvánvaló: ezt nem fogják megostromolni. Az Óbuda külső részén fekvő ipartelep közepébe felhúzott épület és gyártóbázis “jó messze van”, megközelítése pedig kissé nehézkes, pláne ha az ember tömegközlekedéssel próbál meg eljutni a Bojtár és a Kunigunda utcák sarkára.

Tavaly tavasszal már bemutattuk az épülő komplexumot. Akkor még csak a csupasz betonfalak és a két felújított stúdió álltak, most azonban már a “kulcsrakész”, az új tévéközpont. A Magyar Televízió új központja logikus, funkcionális épület, de a megrendelői láthatóan nem szándékoztak újabb gyöngyszemmel gyarapítani Magyarország építészeti örökségét. Az viszont kínos, hogy az épület belsejében járva többször is visszaköszöntek a legendás magyar kivitelezői igénytelenség jelei.

A Magyar Televízió új központjának elkészüléséhez tíz év kellett. A kilencvenes évek végén reménytelen gazdasági helyzetben lévő tévé Szabadság téri székházát 1999-ben adta el a magyar államnak, hogy az épület végül áron alul egy kanadai-Brit Virgin-szigeteki cég tulajdonába kerüljön. Az új székház tervezése 2000-ben kezdődött, a következő évben pedig létrejött a székházprojekt lebonyolítására alapított Millenniumi Média Kft.

Messze van, de nem lopják el a biciklit előle

Az tény, hogy az új központban a mostaninál sokkal jobb körülmények között dolgozhatnak a Magyar Televízió munkatársai. A tévé különféle szekciói egy helyre kerülnek. Az új bázis ugyan nem a belvárosban van, viszont biciklivel és autóval is kulturáltabb körülmények között lehet parkolni itt, a munkatársakat pedig külön buszjáratok is fogják szállítani. Az épület legnagyobb erénye elődjével szemben pedig nyilván az, hogy a tévé és nem a tőzsde központjának épült.

Az új központ elkészülte nem sokkal csúszott meg a tervekhez képest. Az épületegyüttest elvileg már 2008 közepétől fokozatosan használatba akarták venni, a két korábban is ott állt stúdió felújítása el is készült tavaly nyáron. A várhatóan több hónapos beköltözés viszont csak februárban kezdődhet meg, jelenleg még a komplexum ellenőrzési és tesztelési munkálatai zajlanak.

A Hírszerző teljes cikke

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Célegyenesben a Meseíró Pályázat!

Hírek
Közzétéve:

Frissült az Óbudai Egyesített Bölcsődék Gyermekvédelmi útmutatója

Hírek
Közzétéve:

Április 28-án a testvérvárosok világnapját ünnepeljük