Nagyobb biztonság Békásmegyeren

Hírek
Közzétéve:

Összesen hatvan kamerát telepített a helyhatóság Békásmegyer sűrűn lakott-, jellemzően lakótelepi területére, négy további kamera pedig a Fő tér és környéke nyugalmát hivatott biztosítani. A kerületi rendőrkapitányság Tímár utcai épületében megtartott ünnepélyes átadón Bús Balázs polgármester elmondta, a helyhatóság költségvetéséből teremtették elő a beruházás teljes összegét, mely 250 millió forintot tett ki. A rendszer üzemeltetése, mely a szabadnapos rendőrök által végzett figyelési munka ellenértékét is magában foglalja, további 80 millió forint évente. A lefedettséget, az eredmények ismeretében szeretnék tovább bővíteni.

Markó Attila kerületi rendőrkapitány jelezte, a május végén indított próbaüzem során már kilenc bűncselekményre derített fényt a rendszer számos más szabálysértés mellett. Hozzátette, maga a térfigyelő nem oldja meg a problémákat, a felderítési munkában azonban nagy segítség.

A felvételek archiválása illetve törlése a törvényes határidők betartásával történik. A kapitányság munkatársai egy évig tartó felderítési statisztika-javulásra számítanak, ennyi idő alatt válik ismertté a kamerák helye és látószöge a bűnelkövetők előtt. A tájékoztató idején például jól kivehetően látszott, amint kábítószernek látszó dohányterméket szortíroztak fiatalok az egy közterületi padon.
Az eseményen megjelent Bodnár Zsolt, a BRFK vezetőjének bűnügyi helyettese is.

 obuda.hu

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság