Két év múlva ünnepli fennállásának századik évfordulóját az Óbudai Temető, melynek nevezetes halottai között találhatunk olimpiai bajnokokat, a nemzet színészeit, kiváló tudósokat és elismert művészeket. Az Aranyhegy és a Testvérhegy lábánál fekvő sírkert jelenlegi alapterülete ma – az 1960-as években történt bővítéssel együtt – kicsivel több, mint 25 hektár. Régi nevén az óbudai új temetőt” a Bécsi út, a Pomázi út és az Aranyhegyi patak által határolt háromszög alakú területen alakították ki, de ebbe beékelődik még az 1922 óta fennálló és ma is működő izraelita temető is.
A bejáraton belépve a látogató elsőként az 1931-ben épült római katolikus kápolnát pillanthatja meg, amelynek két oldalán egy iroda és lakások találhatók. Tovább haladva hamarosan feltűnik a temető sajátos elrendezési formája, a köröndökbe torkolló háromszög alapú parcellák, amely – az esztétikus kialakításon túl – egységes és tudatos tervezési koncepciót tükröz.
A temető tiszta és rendezett, jól látható, hogy rendszeresen gondozzák, takarítják, ápolják a sétáló utakat és az elhunytak akár 60-70 éves sírhelyeit, síremlékeit. Az 1998-ban épült kegyeleti parkban – amely a főbejárattal szemben található – az itt járó Mészáros Mihály szobrászművész alkotásánál pihenhet meg, amely a mondák szerint a tűzből újjáéledő Főnix madarat ábrázolja; a szobor lábánál mécsesek világítanak a távol nyugvó hozzátartozók emlékére.
Az Óbudai Temetőben 1987-ben nyílt meg az első olyan parcella, amely hant nélküli sírhelyekből áll, 1992-ben pedig egy teljesen új temetkezési forma vált lehetővé a “szóróparcella” létesítésével; a szóróhely a hamvak befogadásra szolgáló bazalt kövekből megépített kúttal, a kiegészítő gépházzal és az ízléses kertészeti megoldásokkal együtt alkot egységes képet.
Szalay László, a temető igazgatója az obuda.hu-nak arról számolt be, hogy hétköznap általában 6-7 klasszikus temetési és 10-12 szórásos temetési szertartás zajlik le a temetőben, jó idő és hétvége esetén pedig akár napi több száz látogatóval is számolnak. Áprilisban pedig egy kiemelt műszaki fejlesztés várható, a gépkocsival érkezők ezentúl ugyanis csak a kártyás beléptető rendszeren keresztül hajthatnak majd be a temető területére, de hozzátette, hogy a védett fákat, a parcellákat, az utakat és a nyilvános wc-ket rendszeresen takarítják, gondozzák.
Az igazgatót a híres elhunytakról szólva sorolni kezdi, hogy a jómódú óbudai sváb polgárság temetőjében helyezték örök nyugalomra az elmúlt években például Sinkovits Imre Kossuth-díjas színészt, az 1968-as olimpiai bajnok Zsivótzky Gyulát, de Hidegkuti Nándort, az aranycsapat kiváló csatárát is. A lista tovább is folytatható: itt nyugszik többek között Káldi Nóra színész, Baradlai János gyógyszerész, Kemy István fotóművész, Kun Szilárd sportlövő, Méhes Kálmán geológus, Pusztai Pál karikaturista, Trócsányi László jogász, Vera Ilona Verhás balett táncosnő is. Sikeres életutak, sikeres személyiségek – méltán lehet rájuk büszke minden óbudai polgár.
obuda.hu