A civil szervezet munkája révén, önkormányzati kezdeményezésre és céges felelősségvállalás nyomán is sokat tehetünk a természet védelme érdekében. Ehhez azonban az kell, hogy ti, fiatalok is nyitott szemmel járjatok a világban – mondta beszédében a kerület polgármestere. “Ha majd kivágod az utolsó fát, megmérgezed az utolsó folyót, ha kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető.” – idézett egy ismert régi indián mondást, utalva a Gázgyár területéről a Dunába szivárgó mérgekre, illetve a közelmúlt fapusztítására. Általánosságban szólva pedig arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a fenntartható fejlődés, és az élhető környezet megteremtésének ügye sokkal fontosabb dolog annál, mint amennyi figyelmet kap manapság.
“Vannak olyan piaci alapon működő cégek, melyek nem maradnak közönyösek a természetrombolás láttán és segítő kezet nyújtanak.” A polgármester elmondta, a múlt héten, több mint 300 élő fát pusztítottak ki a Hajógyári Szigeten. A kár csökkentéséhez az üzleti világból érkezett segítség. A SAP Hungary Kft. 100 darab-, 3 méter magas, szabadgyökerű juharfa csemetét adományozott a kerületnek a kivágott fák pótlására.” – tette hozzá.

Az átadott “szabadtéri osztályteremben”, azaz az Öko-pavilonban négy fa asztalnál, harminckét diák dolgozhat csoportmunkában, melyhez vetítővászon és white board is segítségükre van. A megvalósult beruházás karnyújtásnyi távolságra hozta a természetet az iskola tanulói számára.
obuda.hu