Lent a színes olajképek között egyértelműbben ragyog fel a meseszerűség, a csodavárás. Absztrakt kompozícióin egy-egy szín uralkodik, királykék, sárga vagy rubinpiros, ritkán fordul elő két vagy három szín egyenrangú pozíciója. Töredezett kubista formákból, egymásra rétegzett síkokból szervezi a felületeket, néha pasztózus ecsetvonásokkal, sűrűn belemélyedve a festékbe, mintha a föld barázdája volna. Máskor hegyek kontúrjait látjuk, melyeken áttör valami földöntúli fény, de ha jobban elmélyedünk a vonalak szövevényében, mégis inkább emberi testek bontakoznak ki a hegyformákból.
Ambrus a festői életműve mellett évtizedek óta tervez bábokat a Bábszínház előadásaihoz. Számára a történet, a szereplők és a háttér koncentrált megjelenítése, az alakváltás, természeti jelenség és ember egyneműsége mindennapos realitás. A mese mindent egyetlen keretbe foglal. A bábszínpad kicsinyített univerzumában a formák és a színek sűrített jelekként közvetítik a tartalmat. Ez a fajta gyakorlat Ambrus festészetére is hatással van: a gyergyói hegyek és a fölöttük ragyogó ég emléke síkokra törve, több rétegben, áttűnésekkel fogalmazódik meg.
Ugyanakkor a meseszerűség ebben az autonóm festői világban keserű tapasztalatokat is hordoz. A tiszta mese, a tiszta emlék mindig párosul a jelen tapasztalataival. Ambrus vásznain a legfeltűnőbb az, hogy sem egyik, sem másik nem jut főszerephez. Valójában mindig absztrakt és figurális ábrázolás határán jár, mindig beleláthatunk egy-egy emberi alakot a tájkép fragmentjeibe, a köveken néhol egy láb jelenik meg, másutt asszonyi testté olvad az égbolt, átsüt a nap az arcon és a törésvonalak, finom repedések vérerek módjára hálózzák be a kép felületét.
Az emeleten ennek a világnak a fonákját kapjuk. Fekete-fehér tusrajzok, kettesével egymásba kapcsolódó lapok csak a törésvonalakat hangsúlyozzák. Szürrealisztikus álomképek ezek, egybefolyik rajtuk a hegyvidéki táj keménysége és a nagyvárosi élet racionalitása. Csak egyetlen, megkapó sorozatról tűnik el ez a szikárság: egy kis szobában kisméretű monotípiák sorakoznak a falon, a modern magyar grafika legszebb hagyományait felvillantó történetekkel, asszonyok és állatok, szerelem, csoda, néhány vonallal életre keltett mítoszok, amilyen finom lapokat talán csak Szalay Lajos rajzolt.
