A 6:3-ra emlékeztek Óbudán

Hírek
Közzétéve:

Szombaton, az Óbudai Kulturális Központ Civil Házában gyűltek össze a foci rajongók, hogy a Magyar Labdarúgás Napján a díszvendégekkel, Buzánszky Jenővel, Várhidi Pállal, Faragó Lajossal, Szőllősi Györggyel és Fejér Miklóssal – Óbuda díszpolgárával közösen emlékezzenek régmúlt idők sikereire.

Délelőtt a Magyar Szektorlabda Szövetség (gombfoci) kvalifikációs versenyére került sor, amit számos fociutánzó játék bemutatója színesített, illetve az érdeklődők bevonásával kapura lövő bajnokságot is rendeztek. Ezt követően Horváth Imre, Európa- és világbajnok szektorlabdázó, a Magyar Szektorlabda Szövetség elnöke tartott gombfocitörténeti tárlatvezetést.

szektorlabda

Bús Balázs polgármester köszöntőjében felidézve az évszázad meccsét, úgy fogalmazott:  önmagán túlmutató momentum volt például, hogy már az első percben Hidegkuti 16 méterről a léc alá vágta a labdát. Ebben a gólban ott volt a tudás, némi szemtelenség és legfőképpen a hit, hogy a világ legerősebb válogatottja sem jelenthet akadályt, hogy mi, magyarok diktáljuk a tempót. Jó lenne ma is, s nem feltétlenül csak a futballpályákon viszontlátni ezt a becsvágyat, ezt az elszántságot. 

Ezt követően a Civil Ház előtti Puskás Öcsi téren, a résztevevők megkoszorúzták az egykori csapatkapitány szobrát.

puskás szobor

A magyar labdarúgó-válogatott sporttörténelmet írt 1953. november 25-én a Wembley-stadionban, amikor 6:3-ra legyőzte Anglia válogatottját.
Az Aranycsapat tagjai az évszázad mérkőzésén:
Grosics Gyula – Buzánszky Jenő – Lóránt Gyula – Lantos Mihály – Bozsik József – Zakariás József – Budai II László – Kocsis Sándor – Hidegkuti Nándor – Puskás Ferenc – Czibor Zoltán. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv.
 

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Lakossági tájékoztatás – gyomirtás a H5-ös HÉV vonalán

Hírek
Közzétéve:

Április 18-án lesz az idei Pünkösdfürdői Családi Futónap

Hírek
Közzétéve:

Felhívás – Vásárosok jelentkezését várjuk az idei Óbuda Napjára!