A demenciával küzdő idős emberek méltóságteljes, szakszerű ellátása – Ismét Alzheimer Café Óbudán

Hírek
Közzétéve:

Az Alzheimer Café Óbudán előadás-sorozatot azzal a szándékkal indítottuk útjára, hogy az érintett családoknak, hozzátartozóknak és minden érdeklődőnek támogató hátteret biztosíthassunk. Amennyiben a járványügyi helyzet engedi, igyekszünk havonta találkozókat szervezni.

A következő Alzheimer Café Óbudán esemény 2022. január 26-án, szerdán 16 órakor kezdődik.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény díszteremébe. Cím: 1036 Budapest, Kiskorona utca 3.

A meghívott előadó ezúttal Nagy Zita, a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon intézményvezetője lesz, aki munkatársaival együtt vallja: kötelességünk méltóságukat megőrizve kísérni demenciával küzdő idős embertársainkat. Előadásában többek között arról is szó lesz, miként lehetséges ezt az irányelvet a szociális ellátórendszerben szem előtt tartani.

Az esemény fővédnöke ez alkalommal is dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere.

A rendezvény háziasszonya pedig ismét Haskóné Alker Annamária, az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény vezetője.

Kérjük, részvételi szándékát legkésőbb január 24-ig jelezze a kiskoronaprogram@gmail.com e-mail-címen vagy a +36 1 250 1552-es telefonszámon.

A részvételhez védettségi igazolvány szükséges.

 

OBUDA_Alzheimer_cafe_2022_januar

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság