Évek óta szervez a gyermekek jogait és biztonságát érintő témákban előadásokat Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Gyermekvédelmi Programja, október 8-án azonban a megszokottnál is több érdeklődő érkezett az Esernyősbe, bizonyítván: a szülők és gyerekek minden korábbinál több kihívással szembesülnek a mindennapokban.
Pedig a korábbi generációk életében is voltak elvárások, ráadásul a siker és a kudarc is egészen mást jelentett, mint ma. Ugyanakkor modern kori, a digitalitás révén – térben és időben egyaránt – szinte határtalanná váló világunkban a gyerekek életét egészen másfajta stresszfaktorok alakítják. Rengeteg különóra, sportolási lehetőség, iskola utáni foglalkozás elérhető, ez a bőség pedig egyszerre ad teret a kiteljesedésre és fokozza az időnyomást, a terheket. Márpedig a túlzott terhelés és az ebből fakadó stressz nem csupán pillanatnyi lendületvesztést hozhat magával, de hosszabb távon kimerültséget, szorongást, magányosságot is eredményezhet a gyerekeknél.
Fontos megjegyezni persze, hogy a stressz fogalma nem feltétlenül pejoratív, például egy határait feszegető sportoló esetében motivációs erő is lehet, elengedhetetlen azonban figyelnünk rá, hogy mindvégig egészséges keretek között maradjon – hiszen minden gyerek elsősorban gyerek és csak másodsorban tehetség. Erre, valamint a tanulás/kötelezettségek és a pihenés/játék/feltöltődés egyensúlyának fontosságára is felhívta a figyelmet a Teher alatt nő a gyerek? címmel meghirdetett előadást vezető Stáhly Kata, a Hintalovon Alapítvány pszichológusa, a NEMECSEK Program vezetője.
A nehézségekkel való megbirkózás egyik (?) legfontosabb „eszköze” a támogató, bizalommal teli családi háttér lehet, ám bármennyire közhelynek hangzik is ez az állítás, legyünk óvatosak, mielőtt legyintenénk rá: hazai felmérések szerint manapság a szülők gyermekeikkel átlagosan mindössze napi hét perc minőségi időt töltenek együtt.
Az előadó a régi kérdésre (Miért van az embernek két füle és csak egyetlen szája?) utalva megerősítette, „Szülőként kétszer annyit kell hallgatnunk, mint mondanunk”, hiszen így tudhatjuk meg, mi foglalkoztatja gyermekünket, miben van szüksége a segítségünkre és mikor jobb, ha kicsit hagyjuk őt a saját feje után menni – hogy aztán egyedül, vagy nem lankadó támogatásunkkal levonhassa a konzekvenciákat arra nézve, hol is van az ő személyes komfortzónája.
Mindenki egyéni mértékben képes kezelni a terhelést, akár testvérek is reagálhatnak teljesen másképpen ugyanarra a helyzetre és ezt sosem szabad elfelejtenünk! Ráadásul napjaink egyik legfőbb kihívását sok esetben az jelenti, hogy a korábban megdönthetetlennek ható állítások egy része megkérdőjeleződött, az ilyeténképpen elbizonytalanodó szülők, pedagógusok pedig nem mindig tudnak egyértelműen jó példával szolgálni az utánuk következő generáció tagjainak. (És ha elcsépeltnek hangzik is a szülői példamutatás felemlegetése, de vajon hogyan várhatnánk el gyermekeinktől a felelős mobilhasználatot, ha mi magunk még az együtt töltött időben sem tudunk „kiszakadni” okoseszközeink bűvköréből?)
Szó esett még a különböző korosztályok eltérő igényeiről és tűréshatáráról is, arról, hogy a korral hogyan fokozódik a gyerekekben az elvárásokkal szembeni ellenállás, és a kamaszkor minden érintett számára komoly kihívásokat támasztó időszakáról is. Az előadást követő beszélgetésen jó néhány szülő, sőt, nagyszülő osztotta meg kérdéseit, kételyeit a többi jelenlévővel, akik saját életükből vett példákkal igyekeztek kapcsolódni a megszólalókhoz. A téma nehézsége ellenére jó hangulatú estét Stáhly Kata azzal a gondolattal zárta: „Szülőként mindig az a dolgunk, hogy kopogtassunk a gyermekeink ajtaján” – szó szerint és képletesen egyaránt.
Együttműködésünk a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal.
Az alapítvány NEMECSEK Programja.
A gyermekkori szorongásról az Óbuda Újság XXXI. évfolyamának 18. számában megjelent szakértői cikk.
